ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Most nagyon tudna fájni, ha MSZP szavazó lennék

Megszűnik például a vakvezető kutyakiképzés. De a gyermekek se kapnak speciális tankönyveket.
Létrehozva: 2009. október 6., 08:40
nyomtat küld

Megszűnik a Vakok Szövetsége. Persze nem csak úgy magától, vagy ahogyan a civil szervezetek megszűnni szoktak; széthúzásból, összeveszésből, cirkuszból kifolyólag, hanem mert a Magyar Köztársaság kormánya halálra ítélte a szerveződést.

A tények: 2002 óta változatlan a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének nyújtott állami költségvetési támogatás mértéke - évi 207 millió forint. Jövőre azonban nem csupán a reálérték csökken, hanem a támogatás is, méghozzá drasztikusan: a költségvetés tervezetéből kiolvasható, hogy a Bajnai-kabinet 50 millió forint szán e célra.

A szervezet honlapján mindjárt végeztek is egy kis számítást, miszerint végkielégített Eleonóra néni bkv-s százmillájából fél évig 45 ezer látássérült részére tudnának szolgáltatásokat nyújtani. Tudom, demagóg, mert Eleonóra néninek ilyen volt a szerződése, a vakok meg örüljenek, hogy kapnak ötvenmisit csak úgy.

Mindenesetre annyit azért megérdemel a szövetség, hogy - ugyancsak a honlapjukról átvéve - megemlítsük, miféle szolgáltatások, tevékenységek mennek a levesbe 2010-től.

Megszűnik a jogsegélyszolgálat. Működésképtelenné válnak a tagegyesületek. Nem lesznek kulturális és tájékoztató rendezvények. Elmaradnak a prevenciót szolgáló rendszeres szűrővizsgálatok. Illetve: bezár a Vakvezetőkutya Kiképző Iskola, így megszűnik a vakvezető kutyakiképzés. Nem nyit ki a hangos- és Braille-könyvtár, nem lesz Braille-nyomtatás, nem készülnek pontírású folyóiratok, könyvek. Továbbá a nem létező szövetség nem tudja biztosítani a látássérültek segédeszköz ellátását, valamint a speciális tankönyvellátást a látássérült gyermekek számára.

Fene tudja, most, hogy visszaolvasom a listát, előbúvik belőlem a mindannyiunkban ott lakozó éhes proletár, és nagyon, de nagyon szívesen nyakon vágnám az előterjesztőt. Ami a legkevésbé se polgári mentalitás, de az MSZP olyan koordinátarendszerbe helyezte a valóságot, ahol értelmét veszíti minden, korábban normálisnak vélt viszonyrendszer.

Három izmosabb közpénzből fizetett végkielégítés simán űbereli a közel félszázezer nehézsorsú polgártársunk életét jobbító szerveződés létét.

Á, a nyakleves itt már édeskevés.

(Dévényi István, hetivalasz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések