ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A politikai Viagra nem segít

Nagyjából másfél éve, amióta egyre nyilvánvalóbb, hogy a Kádár-korszakból visszamaradt politikai és szellemi elitnek most már csakugyan végleg távoznia kell a hatalomból, haszonélvezői számára hirtelen borzasztó fontos lett a demokrácia.
Létrehozva: 2010. április 15., 09:28
nyomtat küld

Annak arányában, ahogy szertefoszlik egy világ, amely - egészen a főváros első emberének szégyenletesen pitiáner módon, közpénzen abszolvált lakásfelújításáig - biztosította nekik a gondtalan jólétet, az anyagi bőséget, a korlátlan médiamegjelenést, a kitüntetéseket és mindennek nyomán az intellektuális felsőbbrendűség hamis hitét, a régi elit tagjai egyre gyakrabban emlegetik a demokráciát. Pedig eddigi életükben nem sok közük volt hozzá. Mégis, úgy használják a fogalmat - vagy inkább csak a szót -, mint valamiféle ideológiai Viag­rát. Pótszert, amely visszaadhatja politikai férfiasságukat.

Lehet, furcsa a hasonlat, de fel kellett figyelnem rá, hogy az ATV újságíróklubjának résztvevői hétfő esténként - megszámoltam! - negyvenszer, a már-már erotikus kéjjel, cuppogva emlegetett "demokrácia" védelmében fellépve, gyaláznak, kioktatnak, ledorongolnak mindent és mindenkit, aki nem ért velük együtt. Mintha ők, az állampárti diktatúra gyermekei lennének a demokrácia letéteményesei. Lehetnének persze, ám az elmúlt húsz esztendőben eljátszották a lehetőséget, amikor politikai ellenfeleiknek a demokráciákban szokásos érdemi bírálata helyett éjt nappallá téve - egy egészen más rendszerből hozott módszerrel - a lejáratásukon dolgoztak. Tudatos aljassággal, megfontoltan és szívósan. Ezt tette a szocialista-szabaddemokrata politikai garnitúra is. Ideje észrevenni, hogy az álbaloldali, kínosan hazug közhelyeken kívül az ellenfél mocskolása az egyetlen mondanivalója a Gyurcsány Ferencnél semmivel sem kevésbé agresszív, pökhendi, dölyfösen ágáló Mesterházy Attilának is, akinek semmilyen érdemi mondanivalója nincs a szocialista párt megújításáról.

Gyurcsány és Mesterházy a választások után feltehetően egymásnak esnek, de a "baloldali" média véleményformálói azt csinálják majd, mint eddig: gyalázni fognak bennünket. Tegyék. De ne hivatkozzanak a demokráciára. Azok ne akarják a demokráciát megvédeni a választók döntő többségének bizalmát elnyert pártszövetségtől, akik közel két évtizede egyfolytában "nácizzák" a polgári oldal vezetőit. Annyira még nem meszesedhetett el az agyuk, hogy ne tudnák: a kétharmados többség nem a demokráciára leselkedő veszélyt jelenti.

Most azt próbálják elhitetni a világgal, hogy az alkotmányozó többséget a győztes a diktatúra bevezetésére használná. Nem, uraim, ha meglesz a kétharmad, az nem azt jelenti, hogy az Andrássy út fáin akasztottak lógnak. (Évekig ezt hazudta az 1956-os forradalomról Jurij Andropov akkori szovjet nagykövet, a KGB, majd az SZKP későbbi feje.) A kétharmad nem diktatúrát jelent, hanem azt, hogy megszülethetnek végre az ország húsz éve elmaradt modernizálásához szükséges törvények.

Abba kellene hát hagyni a hazudozást. Különösen a demokrácia védelmében folytatott hazudozást, amelynek legfrissebb gyöngyszeme, hogy Paul Lendvai az ATV szerda reggeli műsorában követelte a Fidesz elhatárolódását a Jobbiktól. Nehéz eldönteni, hogy a látványosan körberajongott vendég kórosan alulinformált, vagy tudatosan dezinformál. Én az utóbbira tippelek.

Sokszor eszembe jutott az elmúlt években, hogy vajon miként mekegnének-makognának a demokrácia kéretlen védelmezői, ha bíróság előtt kellene bizonyítaniuk: Orbán Viktor diktátor. Ha egyetlen, tényleg csak egyetlen valós ténnyel kellene igazolniuk ezt a rendkívül súlyos állítást. Ugye, nem megy?

Orbántól - tőlünk - féltik a demokráciát? Nem az 1956 ötvenedik évfordulóját ünneplő tömegre csuklyában, azonosító nélkül rátámadó, máig ismeretlen fegyveresektől kellett (volna) védeniük?

Nem szégyelli magát a filozófus Tamás Gáspár Miklós, aki nemrég csőcseléknek merte nevezni a békés tüntetőket - bennünket -, akiket vízágyúkkal, könnygázzal támadt meg a megfélemlítés jellegzetesen pártállami módszereit alkalmazó Gyurcsány-Szilvásy-féle titkosszolgálat? A pártállam azért maradt fenn olyan soká, mert a megtorlás és a megtorlástól való félelem volt a cementje. Ezt akarták újjáteremteni azok, akik - bizonyára demokratikus meggondolásból - könnygázgránátokkal kergettek el bennünket Budapest centrumából.

Nem az UD Zrt.-re 2008. szeptember 12-én törvénytelenül - s mint azóta perek sorában bizonyítást nyert, minden jogalap nélkül, hamis vádakkal - rátámadó, ismét csak csuklyás brigantiktól, főleg pedig az adófizetők pénzén a nemzet védelmére tartott kommandósokat pucér pártérdekből odavezénylő politikusoktól kell védeni a demokráciát?

Uraim, ha ezt elmulasztották az elmúlt nyolc évben (amely Magyarországot a "demokrata", "reformer" Gyurcsány-korszak jóvoltából szánalmas sereghajtóvá tette az Európai Unióban), akkor szépen kérem, ne vegyék a szájukra a demokrácia szót. Akár van kétharmad, akár nincs.

(Gereben Ágnes, Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések