ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Egy lépés a csoda

Most vasárnap a lehetetlen rendkívüli erőfeszítések nélkül is lehetségessé válhat. Egy pártok versenyére épülő parlamentáris demokráciában már az is ritkaság, ha egyetlen párt vagy pártszövetség a választásokon megszerzi az érvényes szavazatok több mint felét, az pedig egészen különleges pillanat, ha a törvényhozásban kétharmados, azaz alkotmányozó többséget szerez. Nem véletlen, hogy a kétharmados győzelemről, bár a közvélemény-kutatások jó ideje elérhetőnek jelezték, maguk a Fidesz vezetői is úgy beszéltek a legutóbbi időkig, hogy az maga lenne a csoda.
Létrehozva: 2010. április 23., 08:47
nyomtat küld

És április 11. óta ez a csoda itt van karnyújtásnyira előttünk. A listás szavazatok 52 százalékát és az egyéni mandátumok több mint kétharmadát (176-ból 119-et) már az első fordulóban besöpörve a Fidesz-KDNP a kétharmados diadal kapujában áll, s a józan elemzői számítások, íróasztal mögötti összeadások, okoskodások alapján ezt a célt már aligha vétheti el. Csakhogy, amint két hete, ez a választási forduló sem dől el máshol, mint a szavazófülkékben. Érdemes tehát a hátralévő néhány napra elfelejteni azokat az elmélkedéseket, hogy az 57 nyitott választókörzetből (jellemzően Budapesten és az ország keleti, illetve északi területein folyik még a küzdelem) legfeljebb hatban-hétben van esélye megelőzni az egy kivétellel mindenhol az első helyen álló fideszes jelöltet az MSZP-s, LMP-s, jobbikos vagy független ellenfelének. És hiba lenne abból kiindulni, hogy ha azok, akik az első fordulóban a Fideszre szavaztak, most is elmennek, akkor nem lehet elvenni a kétharmadot. A megrendítő vereséget szenvedett MSZP az utolsó pillanatokban bevetette régi, kipróbált szövetségesét: a tudatlanságot. Azt terjeszti minden hullámhosszon, hogy a Fidesz jelöltjére nem érdemes szavazni, mert már úgy is bent van a parlamentben, vagy egyenesen azt, hogy már el sem kell menni választani. Az, amit a szocialisták a két forduló között műveltek a jobboldalt a saját bűnével megvádoló Szanyi Tibortól egy másik párt nevének az ellopásáig, csak újabb érveket szolgáltatott arra, miért nem lenne jó, ha a már most bosszúszomjasan a meg sem alakult Orbán-kormányra vicsorgó MSZP zsaroló pozícióba kerülne az új parlamentben. Nem, nem lehet más az MSZP: a masszívan elutasított párt ölelésétől inkább menekül mindenki, a választók többsége pedig tőle tart, nem a Fidesz kétharmadától.

A demokratikus jobboldal úgymond túlhatalmában ma indokolt esélyt és nem veszélyt látnunk. Jól és stabilan kormányozni már az első fordulóban megszerzett izmos többséggel is lehet, de a kétharmad elérése olyan ügyek elrendezését tenné lehetővé, amelyek megoldatlansága hosszú évek óta mérgezi a közéletet. Eddig egyfajta politikai patthelyzet akadályozta például a kisebb parlament megteremtését, az önkormányzati rendszer ésszerűsítését, a szimbolikus nemzetegyesítést, azaz a határon túli magyarok állampolgárságának megadását vagy a mindenki által a pokolba kívánt médiatörvény átírását, most a választók példátlan erejű felhatalmazásával élve léphet az egyik politikai erő. Ha megvan a kétharmad, akkor nincs semmiféle paktumkényszer, ami 1990-ben annyi mindent rossz vágányra vitt. Akkor rövid időn belül múlt időbe tehető a rendszerváltozás megtörténte, lezáratlansága körüli vita, s végre a jövőről szólna a politika. A győztes ekkora támogatottsággal bátran tehetne gesztusokat, lehet nagyvonalú - persze nem az elszámoltatás kérdésében! -, különösen, ha komolyan gondolta, hogy a három harmad, az egész nemzet kormánya kíván lenni. Vasárnap két és fél millió magyar választópolgár befejezheti az április 11-én megkezdett mondatot.

(Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések