ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Helsinkitől Hágáig végigjártuk Európát a siker érdekében

868 uniós esemény zajlott január óta, ebből hatvan Magyarországon - emelte ki Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Külügyi Intézetben csütörtökön megtartott előadásában. A politikus az unió egyik legfontosabb feladataként említette az energiabiztonság megteremtését, és úgy fogalmazott, Horvátország óriási kihívás előtt áll, ha meg akar felelni a szigorú csatlakozási feltételeknek.
Létrehozva: 2011. március 18., 10:57 | Utoljára frissítve: 2011. március 18., 11:29
nyomtat küld

Novemberi előadására visszautalva elmondta: akkor az uniós elnökség várható kezdetéről beszélt a hallgatóságnak, most viszont már az elnökségi időszak feléhez érkezve kell beszélnie az elért eredményekről. Jelezte, előadásában mindenképpen kitér majd a ránk váró három hónap feladataira is.

Nagyjából 320-340-re rúg azon ügyek száma, mellyel az elnökségnek jelenleg érdemben foglalkoznia kell - kezdte Ódor, de hozzátette, ezekből csupán öt-hat kérdés jelent meg nagyobb súllyal az utóbbi hetekben-hónapokban. Elmondta, a gazdaságpolitikai ügyeket nem szeretné hosszabban taglalni, itt egyetlen fontos dátumra koncentrál a magyar elnökség: március 24-én újra összeül az Európai Tanács, addig pedig tökéletesen előkészített javaslatokat szeretnének lerakni az asztalra.

A teljes cikk az MNO-n olvasható.

(mno.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések