ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Martonyi: Meg kell keresni a békés politikai megoldás lehetőségét

Továbbra is érvényes az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata, amely elég világosan megmondja, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek távoznia kell a hatalomból, ugyanakkor pedig közös érdek az is, hogy békés politikai megoldás szülessen - hangsúlyozta Martonyi János kedden Luxembourgban, az uniós országok külügyminisztereinek tanácskozása előtt.
Létrehozva: 2011. április 12., 15:01
nyomtat küld

A politikai megoldás első szakasza az lenne, ha azonnali és mindenki által tiszteletben tartott tűzszünet lépne életbe Líbiában - mondta a magyar külügyi tárca vezetője az MTI-nek. Mint megjegyezte, az eddigi tapasztalatok rosszak, hiszen Kadhafi már kétszer hirdetett tűzszünetet, de azt egyik alkalommal sem tartotta be.

A nemzetközi közösség líbiai beavatkozásának az volt, és most is az a célja Martonyi szerint, hogy megakadályozzák a polgári lakossággal szembeni agressziót. A miniszter ma is helyesli a beavatkozást, mert - mutatott rá - a nemzetközi közösség felelősséget visel a polgári lakosság oltalmazásáért.

"Most viszont meg kell keresni a békés politikai megoldás lehetőségét" - tette hozzá. Megerősítette, hogy ha ENSZ-felkérésre az EU katonai eszközökkel is biztosított humanitárius akciót indít Líbiában, akkor erre az esetre Magyarország egészségügyi csoportot tud felajánlani.

"Emellett NATO-beli feladatainknak is eleget teszünk" - mondta Martonyi János. A külügyminiszterek tanácskozása előtt Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is arról a kettős célkitűzésről beszélt újságíróknak, hogy egyfelől tűzszünetre, másfelől Kadhafi távozására van szükség.

William Hague brit külügyminiszter ugyanakkor a tanácskozásra érkezve azt mondta, hogy a líbiai polgári lakosság védelme érdekében a NATO-nak fokoznia kell katonai erőfeszítéseit. Közölte, hogy hazája további harci gépeket irányított a líbiai térségbe, amelyek képesek eltalálni a lakosságot fenyegető földi célpontokat.

"Az utóbbi három hét során a NATO és szövetségesei Kadhafi erőivel harcolva több ezer életet mentettek meg, beleértve Bengázi lakosságát is" - hangsúlyozta Hague. Szerinte "nagyon sok dolog történt ugyan Líbia érdekében, de világos, hogy ennél többre van szükség". Úgy vélekedett, hogy tűzszünet csak akkor lehetséges, ha visszavonják Kadhafi csapatait azokról a településekről, ahol ezek a csapatok támadják a lakosságot. Az esetleges tűzszünetet a brit diplomácia irányítója szerint az ENSZ-nek kell felügyelnie. A miniszterek luxembourgi tanácskozását kezdő közös munkaebéden részt vettek a líbiai felkelők bengázi székhelyű átmeneti tanácsának a képviselői is.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések