ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Megkezdődhet a Duna Stratégia megvalósításának előkészítése

A Duna-régió Stratégiájának elfogadásával lezárult egy szakasz, a megvalósítás előkészítése következik - hangsúlyozta Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos csütörtökön, háttérbeszélgetésen Budapesten.
Létrehozva: 2011. április 14., 14:29 | Utoljára frissítve: 2011. április 14., 16:24
nyomtat küld

A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Duna Stratégiáját a tagországok külügyminiszterei szerdán Luxembourgban fogadták el a magyar elnökség irányításával, az általános ügyek tanácsának döntését június 24-én az Európai Tanács megerősíti, és ezzel a dokumentum magas rangra emelkedik.

Magyarország az előkészítéssel segíti elő azt, hogy a lengyel elnökség alatt már a projektek megvalósításán lehessen dolgozni - jelentette ki a kormánybiztos. A megvalósítás előkészítésével kapcsolatban Barsiné Pataky Etelka elmondta, hogy még a magyar elnökség alatt a koordinátorok által létrehozott munkacsoportok összegyűjtik a területükön futó projekteket, illetve megkezdődik a 2013-ig elindítható zászlóshajó projektek kijelölése.

Május 8-9-10-én Gödöllőn koordinátori találkozót szerveznek a Duna Stratégia konferencia keretében, amelyre a nemzeti kapcsolattartók és a prioritási területek felelősein kívül meghívást kapnak a Balti-tengeri Stratégiában érintettek, az Európai Beruházási Bank képviselői is, június közepén pedig a finanszírozást tekintik át - közölte a Barsiné Pataky Etelka.

A kormánybiztos rámutatott arra, hogy a térségben 2013-ig rendelkezésre álló és 2015-ig felhasználható uniós fejlesztési forrásokat és egyéb közösségi kereteket erre a célra is fel lehet használni, a stratégia mentén együttműködve jobb koordinálás valósítható meg. Magyarország arra törekszik, hogy a Duna makrorégiós együttműködésbe harmadik országok is bekapcsolódhassanak - hangsúlyozta a kormánybiztos. Kitért arra, hogy Magyarország a Duna Stratégiában Csehországgal az energia, Szlovákiával a vízminőség, Romániával az árvíz témakörében lát el koordinátori szerepet.

Kérdésre válaszolva Barsiné Pataky Etelka elmondta, hogy a magyar zászlóshajó projekteket most készítik elő, ezek között lehet a típustervekre épülő panel-felújítási program, a geotermikus energia elterjesztése, a Duna hordalékszállítása problémájának kutatása, a Duna-menti turizmus kiépítése, valamint a Duna menti városok kamarái által szorgalmazott témák: a duális szakképzés, és a kis- és középvállalatok összekapcsolása. Barsiné Pataky Etelka kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a Duna Stratégiában nem készítenek elő vízlépcső-, vízi erőmű- építést.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések