ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A magyar elnökség végén az EU-bővítés ügye jobban áll

Jó esély van Martonyi János szerint a horvát EU-csatlakozási tárgyalások lezárására még az e hónap végén záruló magyar uniós elnökség alatt.
Létrehozva: 2011. június 16., 13:58 | Utoljára frissítve: 2011. június 16., 15:00
nyomtat küld

A külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlament (EP) külügyi bizottsága előtt számolt be arról, milyen eredményeket ért el a magyar elnökség az EU bővítési folyamatában. Az erőfeszítések főként a Nyugat-Balkánra összpontosultak, de tagjelölt Törökország és Izland is. Martonyi hangsúlyozta, hogy az EU bővítése önmagában is stratégiai érték, hiszen erősíti az uniót. A bővítési folyamatnak hitelesnek és feltételekhez kötöttnek kell lennie, vagyis ha egy tagjelölt ország teljesíti az unió által támasztott feltételeket, akkor azt az EU-nak el kell ismernie - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik balkáni állam sikere vagy kudarca hatást gyakorol a térség többi államának helyzetére is. Ezt példázza szerinte az, hogy a Horvátország által a csatlakozási tárgyalások során elért eredmények ösztönzőleg hatottak Szerbiára. Ez - jegyezte meg - nem csupán Ratko Mladic körözött háborús bűnös elfogásában és a hágai törvényszéknek történt kiadásában nyilvánult meg, hanem abban is, hogy Szerbiában általában véve Európa iránt barátibb légkör alakult ki. Hozzátette, hogy emellett technikai részkérdésekben - amelyek azonban az emberek mindennapi élete szempontjából fontosak - már születtek eredmények a Belgrád és Pristina között folyó tárgyalásokon, annak ellenére, hogy Szerbia és Koszovó viszonyában a felek egyelőre nem jutottak el a politikai döntések meghozataláig.

A magyar elnökség végén az EU-bővítés ügye jobban áll, mint annak kezdetén - állapította meg Martonyi János. Horvátországot illetően emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság a minap kedvező értékelést adott az egyelőre le nem zárt négy csatlakozási fejezet ügyében. A magyar külügyminiszter szerint még néhány dolgot kell tisztázni, és jó esély mutatkozik az összes fejezet lezárására. Jövő kedden Luxembourgban az uniós országok külügyminiszterei - az úgynevezett általános ügyek tanácsaként eljárva - áttekintik a horvát csatlakozás ügyét, majd a hét második felében EU-csúcsot tartanak Brüsszelben, ami szintén lehetőséget ad a kérdés rendezésére.

A hozzászóló EP-képviselők közül többen azt javasolták Martonyinak, hogy szükség esetén június 30-án éjfélkor "állíttassa meg az órát", ő azonban azt válaszolta, hogy az időt nem lehet megállítani, és a magyar elnökség minden erejével a horvát csatlakozás ügyének rendezésére fog törekedni.

A tagjelölti státus megadását és csatlakozási tárgyaláskezdő időpont kitűzését váró Szerbiáról szólva Martonyi elismerte, hogy Belgrád részéről történtek erőfeszítések. A már tagjelölt Montenegróval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy "sok még a házi feladat", de lehetségesnek mondta, hogy hamarosan kitűzzék a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját. Macedónia előrelépését a Görögországgal fennálló névvita akadályozza. (Görögország, amelynek szintén van egy hasonló nevű tartománya, nem ismeri el az országot ezen a néven.) Több EP-képviselő felvetette, hogy nyomást kellene gyakorolni a görögökre, hagyjanak fel a kerékkötő magatartással. Martonyi azonban hangsúlyozta: az EU-elnökség rendszeresen szorgalmazza a megállapodást a névvitában, de arra nem tudja rákényszeríteni a feleket.

Törökországgal kapcsolatban Martonyi János elmondta: a magyar elnökség szeretett volna legalább egy tárgyalási fejezetet megnyitni a törökökkel, de arra nem nyílt lehetőség. Most azonban, hogy az ország túljutott a választásokon, uniós vezetők szerint esély nyílhat az előrelépésre - állapította meg a magyar diplomácia irányítója. Martonyi eldöntendő stratégiai kérdésnek mondta, hogy az unión belül vagy kívül akarják-e látni a regionális hatalmi tényezővé emelkedő Törökországot. Ő azon az állásponton van, hogy inkább belül, de addig is, amíg ez nem tisztázódik egyértelműen, szerinte az EU-nak mindenképpen érdeke továbbvinni a folyamatot Ankarával.

A külügyminiszter elmondta, hogy Izlanddal jól haladnak a csatlakozási tárgyalások, és június 27-én újabb négy tárgyalási témafejezetet nyitnak meg, amelyek közül kettőt - fennmaradó vitás ügyek hiányában - elképzelhetően azonnal le is zárhatnak.

Az EP-bizottsági meghallgatáson több képviselő elismeréssel szólt a magyar elnökség által az EU-bővítés ügyében tett erőfeszítésekről. Hannes Swoboda, a szocialisták osztrák frakcióvezető-helyettese külön méltányolta azt, hogy Martonyi János hangsúlyosan szólt Szerbiáról, és hogy Magyarország fontosnak tekinti Szerbiát. Swoboda szerint mindenképpen pozitív jelzést kell adni a szerbiai demokratikus erőknek.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések