ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Szijjártó: 2002 után adósságcsapdába került az ország + képgaléria

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a 2000-es években kialakult államadósság három kormány közös felelőssége. Az egykori kormányfő erről az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottságának pénteki ülésén beszélt. Ugyanitt elmondta azt is: 2006-ban gazdasági fordulat következett be Magyarországon, 2008 és 2010 között pedig az akkori kormány csökkentette az államadósságot. Szijjártó Péter az elmúlt nyolc évvel kapcsolatban azt mondta: Magyarországot "lerohanták" , adósságcsapdába sodorták az akkori kormányok, ennek eredményeképpen az adósságállomány mintegy két és félszeresére nőtt. Tekintse meg képeinket!
Létrehozva: 2011. június 17., 11:23 | Utoljára frissítve: 2011. június 17., 15:07
nyomtat küld

Gyurcsány Ferenc a meghallgatáson azt állította, a 2001-2006 közötti kormányok az államháztartás egyenlegét összesen 1900 milliárd forinttal rontották. Ebből az Orbán-kormány 2001-2002 között 570 milliárd forint, 2002-2003 között a Medgyessy-kormány 817 milliárd forint, míg a Gyurcsány-kormány 2004-2006 között 512 milliárd forint többletkiadást okozott. Gyurcsány mondandóját táblázatokkal és grafikonokkal szemléltette, amelyeket a bizottság tagjainak, és a sajtó jelen lévő képviselőinek is kiosztott.

Fotók: fidesz.hu

A volt kormányfő elmondta azt is: 2006-ban jelentős gazdasági fordulat következett be, 2008-ra véleménye szerint stabilizálódott a költségvetés. A gazdasági válság hatását brutálisnak nevezte, de - Gyurcsány elmondása szerint - a Bajnai-kormány válságkezelő csomagja eredményesen orvosolta a válság okozta hatásokat.

"Magyarországot lerohanták"

Szijjártó Péter, a bizottság alelnöke úgy fogalmazott: egy ország lerohanása két módon történhet meg: karddal vagy eladósítással. Magyarországot az elmúlt nyolc esztendőben kétségtelenül lerohanták, olyan mértékű adósságcsapdába sodorták, amelynek hatásai a mai napig érződnek - fűzte hozzá.

A fideszes politikus idézte Medgyessy Péter volt miniszterelnök szavait, aki köszönetét fejezte ki Orbán Viktornak, hogy a gazdaságot és az államot jó állapotban adta át.

Úgy folytatta: 2002-ben a magyar államadósság a GDP-hez viszonyítva 53 százalék (8000 milliárd), 2010-ben 82 százalék (20 ezer milliárd forint), ez mintegy két és félszeres növekedést jelent.
Szijjártó kitért rá, mindkét, korábban a bizottság által meghallgatott miniszterelnök (Medgyessy Péter és Bajnai Gordon) elhárította magáról az államadósság növelésének fő felelősségét. Ezt már csak tetézi Oszkó Péter volt pénzügyminiszter nyilatkozata, aki azt mondta, az Orbán-féle államvezetésnél csak egy kormány örökölt nehezebb helyzetet, a Bajnai-kormány - szögezte le.

Az alelnök elmondása szerint a 2002 előtti időszakra hivatkozni hiteltelen és igaztalan, hiszen mindenki egyetért abban, hogy ebben az időintervallumban az ország jó gazdasági állapotban volt.

A mostani helyzet fényében, azt szeretném Öntől kérdezni, a 2008 előtti időszakban nem lett volna érdemesebb inkább a válságra való felkészüléssel foglalkozni? A 2006-os költségvetési hamisítások mennyiben jelentették akadályát annak, hogy felkészítsék az országot a válságra? - kérdezte Gyurcsány Ferenctől Szijjártó Péter.

A volt kormányfő Szijjártó Péternek úgy válaszolt: "ha azt mondja képviselő úr, hogy ne mutogassunk vissza, mert illetlen, akkor ő se mutogasson vissza". Hozzátette: a jelenlegi kormány 2011-ben éppen a most kárhoztatott IMF hitelből vásárolta meg a MOL-t, ezzel 500 milliárd forint plusz államadósságot okozott.

"Nem mert, nem akart, nem tudott változtatni"

Dancsó József, a bizottság elnöke utalt rá: Gyurcsány Ferenc bevezetőjében a felelős kormányzásról beszélt; az pedig az egyik legfontosabb dolog, amit egy kormánynak meg kell valósítania.

Fotók: fidesz.hu

A fideszes politikus emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc 2002-től tanácsadóként, majd miniszterként is részt vett a Medgyessy-kormány munkájában. Dancsó elmondása szerint a volt kormányfőnek már miniszterelnöksége idején látnia kellett, a folyamatok nem jó irányba haladnak. Vélhetőleg látta is, hiszen erre utal az őszödi beszéd - tette hozzá.

Dancsó József afelől érdeklődött, mi lehetett az oka annak, hogy Gyurcsány Ferenc "nem mert, nem tudott, nem akart változtatni kormányának politikáján".

A volt miniszterelnöktől azt is megkérdezte, hogy ki akadályozta meg abban, hogy felelős kormányzást folytasson.

"Nagyon furcsák a táblázatai, manipulatívak"

Babák Mihály fideszes képviselő a MOL-részvények korábbi, áron aluli értékesítése iránt érdeklődött, és feltette azt a kérdést is, hogy miért nem volt vagyongazdálkodás. Miniszterelnök úr! Elolvasta valaha is a zárszámadás mellékletét, hogy hány tárcája nem tudott önnek elszámolni? - kérdezte továbbá a politikus. Babák Mihály kitért arra is, hogy a szocialista kormányok a PPP-beruházásokkal tönkretették a felsőoktatást.

Fotók: fidesz.hu

A képviselő szerint Gyurcsány Ferenc nem válaszolt arra sem, hogy miért voltak drágák az autópályák, miért került háromszoros árba a megépítésük. Megkérdezte azt is, hogy miért nem figyeltek oda a szocialista kormányok a MÁV-ra és a BKV-ra. Babák Mihály beszélt arról is, hogy a közigazgatás átalakítása és a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszer is generálta az államadósságot. A politikus a Gyurcsány Ferenc által ismertetett adatokat kétkedéssel fogadta. Nagyon furcsák a táblázatai, manipulatívak - fűzte hozzá.

Lehetetlen lesz az ország eladósítása

Szijjártó Péter a bukott miniszterelnök egykulcsos adóra vonatkozó bírálatára reagálva elmondta, hogy az új adószabályok 2011. január elsejétől léptek életbe, ezért nem hozhatóak fel a 2010-es költségvetéssel összefüggésben. A MOL-részvényekre vonatkozóan pedig kifejtette: inkább örülni kellene a nemzeti vagyon gyarapításának.

Egy országot leginkább az eladósítás tesz kiszolgáltatottá - szögezte le a politikus. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a szocialisták kétszer adósították el az országot: egyszer a nyolcvanas évek közepén és végén, majd pedig a 2002 és 2010 közötti időszakban. Annak érdekében, hogy ez soha többet ne fordulhasson elő, a jövőre hatályba lépő új alaptörvény nyomán soha, senkinek nem áll majd módjában olyan bűnös módon eladósítani az országot, mint ahogyan ezt tették az elmúlt 20-25 évben két alkalommal is - húzta alá a fideszes képviselő. Az új alaptörvény adósságféket tartalmaz, és mindaddig, míg ezt valaki nem változtatja meg, lehetetlen lesz az ország eladósítása. A kormány a jövőre vonatkozó biztosítékot megtette, de ez nem mentesít senki az elszámoltatás alól - fűzte hozzá Szijjártó Péter.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések