ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az EU folytatja a legrászorultabbak támogatását

Azon dolgozik az Európai Unió magyar elnöksége, hogy mielőbb megoldódjanak a leginkább rászorultak segítését célzó uniós élelmiszerprogrammal kapcsolatban felvetődött problémák - hangoztatta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Luxembourgban, a tagországok mezőgazdasági minisztereinek találkozóján.

Létrehozva: 2011. június 28., 20:41 | Utoljára frissítve: 2011. június 29., 10:11
nyomtat küld

Az ülés után az elnöklő magyar tárcavezető bejelentette, hogy a konszenzuskeresésben fontos szerepe volt az eszmecserének, de a megoldás kidolgozásában maradt feladat az uniós Tanács ügyeinek irányítását péntektől átvevő Lengyelország számára is.

A kérdést azért kellett napirendre tűzni, mert a tagállamok között nézeteltéréseket okozott a program jövőbeni működése, ráadásul az Európai Bíróság egy közelmúltbeli döntése nyomán úgy tűnik, jövőre a korábbi évekre eső, nagyjából félmilliárd eurónak csak alig több mint egyötödét lehet erre a célra fordítani.

Nagyon fontos programról van szó - szögezte le az elnöklő magyar miniszter, emlékeztetve arra, hogy a gazdasági válság, a szegénység sok családot nehéz helyzetbe hozott. Megfogalmazása szerint a program az uniós szolidaritás egyik megtestesítője is volt.

A több mint 20 éves programból a részt vevő uniós tagállamokban több millióan részesülnek, tavaly például 13 millióan kaptak segélyt.

Az idén összesen félmilliárd euró értékű gabonafélét és tejterméket osztanak szét a részt vevő 20 tagállamban a leginkább rászorulók között, ebből Magyarországon több mint 14 millió eurónyit.

A program eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy a mezőgazdasági termelőknél felhalmozódott élelmiszerfelesleget (az intervenciós készleteket) elossza a rászorulók között. Később úgy módosult, hogy bizonyos feltételek mellett a készletek piaci beszerzéssel is kiegészíthetőek legyenek.

Az Európai Bíróság azonban áprilisban úgy ítélkezett, hogy ez utóbbi megoldás szabálytalan, a jelenlegi uniós szabályok csak a fölös intervenciós készletek erejéig teszik lehetővé a program kiterjedését. Ha erre a tagországok nem tudnak megoldást találni, a program jövőre csupán mintegy 113 millió eurós kerettel rendelkezhet.

Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse a közös sajtótájékoztatón hozzátette: még ennél is nehezebb helyzet alakulhat ki 2013-ban, mert a jelek szerint akkorra nem is marad az intervenciós készletekből.

A román biztos értésre adta: a problémát egyszerűen meg lehetne oldani, ha a tagországok megszavaznák azt a bizottsági javaslatot, amely átalakítaná a szabályozást, és lehetővé tenné a programhoz szükséges élelmiszermennyiség szabadpiaci beszerzését.

A javaslatot az MTI értesülései szerint mintegy 20 tagállam - köztük Magyarország is - támogatja, a többi tagország azonban egyelőre nem fogadja el.

 Fazekas Sándor elmondta: vitatémát jelent az is, hogy egyes tagállamok az élelmiszersegély-programot nem az agrárpolitika, hanem a szociálpolitika részeként szeretnék látni.

Ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón mind ő, mind Ciolos elutasító álláspontra helyezkedett: Fazekas Sándor úgy fogalmazott, hogy a program az élelmiszerbiztonságban betöltött szerepe miatt, illetve a tartalékkészletekre épülése miatt szerves része az uniós agrárpolitikának, a biztos pedig azt hangoztatta, hogy a témában messzebb kell menni az egyszerű szociális segélyezés kategóriájánál.

Ciolos határozottan elutasította azt, hogy a jelenlegi helyzetért a brüsszeli bizottság lenne a felelős. Azt mondta, az is neki köszönhető, hogy jövőre egyáltalán az említett 113 millió eurónyi készlet rendelkezésre áll, mert az európai bírósági döntés után azonnal elkülönítette erre a célra az összes rendelkezésre álló raktárkészletet.

A biztos arra szólította a tagállamokat, hogy vállalják  döntésük felelősségét, és amennyiben nem teszik lehetővé a program jelenlegi szintű folytatását, "mondják ezt egyenesen meg a leginkább rászorulóknak".

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések