ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A nemzeti vagyon megőrzése és annak visszaforgatása a cél

Létrehozva: 2012. március 7., 09:56
nyomtat küld

A  Nemzeti  Erőforrás  Minisztérium  Egészségügyért Felelős Államtitkársága elkötelezett  a  közvagyon  védelme  iránt. Éppen ezért a 10 évnél korábban készült    röntgenfelvételek   újrahasznosításával    -   a   sajtóban megjelentekkel  ellentétben  –  nem az előnytelen haszonszerzés támogatása, hanem  az egészségügyben keletkező és megőrzött nemzeti vagyon megőrzése és annak visszaforgatása a cél.

30  évvel  ezelőtt  több,  mint  10  millió  röntgenfelvétel készült évente Magyarországon.  Az  egészségügyi  technológia  fejlesztésével  ez  a  szám némileg   csökkent,  de  még  napjainkban  is  több  milliónyi  hagyományos röntgenfelvétel készül. A százmilliós nagyságrendű röntgenfelvétel 10 évnél hosszabb ideig tartó megőrzése szakmai szempontból nem indokolt, miközben a tárolás  aránytalanul  magas  költségeket  ró a szolgáltatókra. Éppen ezért született meg az a jogszabály, amely előírja, hogy 2012. január elseje után a képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételt annak keletkezésétől számított 10 évig kell megőrizni.

A  NEFMI  Egészségügyért Felelős Államtitkárságának tudomására jutott, hogy különböző  vállalkozások megkerestek több egészségügyi szolgáltatót, hogy a leselejtezett  filmeket  átveszik,  akár  ingyen elszállítás fejében is. Az ágazati  vezetés  azonban  a filmek újrahasznosításából származó hasznot az egészségügybe   –   részben   a  kórházak  elavult  röntgentechnológiájának fejlesztésére, részben más célokra - kívánja visszaforgatni.

Az  egészségügyi közvagyon védelme kiemelten fontos a minőségi betegellátás érdekében.  A félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozzuk, hogy a NEFMI
Egészségügyért   Felelős   Államtitkársága   a   GYEMSZI-n  keresztül  arra utasította  a  fenntartásában lévő intézményeket, hogy a selejtezésre ítélt röntgenfelvételeket    kizárólag    az   Egészségügyi   Készletgazdálkodási Intézetnek  (EKI)  adja át. A további hasznosításról egyelőre nem született döntés.

(Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárság)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések