ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Megalakulhat a Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátum

Létrejöhet a Mura–Dráva–Duna határon átnyúló magyar-horvát bioszféra-rezervátum; az UNESCO - azaz az Egyesült Nemzetek Szervezete Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Man and Biosphere (MAB) - programjának nemzetközi koordinációs tanácsa szerdai ülésén fogadta el a jelölést - tette közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kormany.hu-n.
Létrehozva: 2012. július 12., 12:49
nyomtat küld

A kormányzati hírportál emlékeztet: Magyarország 2009-ben, Horvátország pedig 2010-ben kérte a terület rezervátummá nyilvánítást. A mostani döntéssel a program hivatalosan is zöld utat kapott. Magyarországon az Aggteleki, a Fertő-tavi, a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Pilisi után ez lesz a hatodik, és egyben az első határon átnyúló bioszféra-rezervátum. Ezek a különleges területek leginkább a biológiai sokféleség és a természeti értékek megőrzésében, illetve a fenntartható gazdasági fejlődéssel való összhang megteremtésében játszanak kiemelkedő szerepet.
   
A Mura–Dráva–Duna határon átnyúló bioszféra-rezervátum Magyarország első, úgynevezett második generációs bioszféra-rezervátuma, amely a természeti értékek megőrzése, védelme mellett nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtésére és a vidéki lakosság életfeltételeinek javítására is. A Mura–Dráva–Duna határon átnyúló bioszféra-rezervátum Magyarország egyik legnagyobb összefüggő vizes élőhelye, amely biztosítja a nagy folyóink élővilágának védelmét, többek között otthont ad a legnagyobb hazai rétisas-állománynak, valamint a Magyarországon kizárólag a Dráva kavicszátonyain fészkelő kis csérnek.
   
A határon átnyúló magyar-horvát bioszféra-rezervátum jelölésének elfogadása az első hivatalos lépése annak a folyamatnak, amelyet tavaly Gödöllőn, a magyar EU-elnökség idején öt ország (Ausztria, Horvátország, Magyarország, Szerbia, Szlovénia) környezetvédelmi minisztere által aláírt szándéknyilatkozat alapozott meg. Ennek köszönhetően a világon egyedülálló ötoldalú bioszféra-rezervátum kialakítására nyílik lehetőség - olvasható a kormányzati hírportálon.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések