ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Folyamatosan javuló adatok

A munkahelyvédelmi akcióterv fedezetéül szolgál az a négyszázmilliárd forintos intézkedéssorozat, amelyet a múlt pénteken jelentett be a kabinet – erről beszélt a Magyar Hírlapnak Giró-Szász András kormányszóvivő. Elmondta, miközben a térség többi országában drasztikusan csökkentik a közszférában dolgozók fizetését, hazánkban ez nem következhet be. Hangsúlyozta, az IMF-fel való tárgyalásokon az Orbán-kormány a nemzeti érdekek mellett áll ki, nem köt olyan felelőtlen megállapodást, mint amilyet 2008-ban a szocialisták.
Létrehozva: 2012. október 13., 11:13
nyomtat küld

– Miért húzódik az IMF-megállapodás?

– Négy esztendeje Gyurcsány Ferenc kormánya két hét alatt megállapodott az IMF-fel. Az ellenzék most ezt a gyorsaságot kéri rajtunk számon. Csakhogy ez a gyorsaság szervilis megállapodást szült, a nemzeti érdekeket nem is lehetett így képviselni. Ezzel ellentétes a véleménye az Orbán-kormánynak. Nem a gyorsaságot, hanem érdekeink védelmét tartjuk fontosnak a tárgyalásokon. A kormány már tavaly novemberben egyértelművé tette, hogy elővigyázatossági hitelkeretben gondolkodik. Nem forrásra, hanem biztonsági hálóra van szükségünk, mivel tőlünk független tényezők, így az euróválság olyan gazdasági helyzetet teremthetnek, amely megnehezítheti a magyar államadósság refinanszírozását. Ezt a védőhálót pontosan azoknak az államoknak találta ki az IMF, amelyek fizetőképesség szempontjából nem szorulnak rá a hitelre: ha egy ország gazdaságát negatív külső tényezők veszélyeztetik, akkor se csússzon bele a válságba.

– Akkor az IMF miért nem az elővigyázatossági hitelkeretet kívánja nekünk biztosítani?

– Ezt tőlük kellene megkérdeznie. Viszont a valutaalapnak is látnia kell, amit a Bank of Americától a Merrill Lynchen át a Morgan Stanley-ig mindenki elismer, hogy a likviditásunkkal semmi probléma nincs. Az elmúlt két évben ugyanis a gazdasági alrendszerek átalakítása miatt ésszerűbbé és takarékossá vált az állam működése. Ezek az alrendszerek korábban csak növelték az államadósságot, ez a helyzet megszűnt. Svédország mellett Magyarország volt az egyetlen európai állam, amely úgy tudta csökkenteni az államadósságát, hogy közben leszorította az államháztartási hiányát, a foglalkoztatást növelte, csökkentette a CDS-kockázati mutatót. Amióta tavaly novemberben jeleztük tárgyalási szándékunkat az IMF-nek, folyamatosan javulnak az adataink.

A teljes interjú a magyarhirlap.hu oldalon olvasható.

(Magyar Hírlap)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések