ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Meggyőző kormánypárti sikerek az időközi választásokon

A kormánypárti jelöltek fölényes győzelmét hozták a hétvégi időközi önkormányzati választások, míg az MSZP ismételten Kelet-Magyarországon szenvedett súlyos vereséget. A Fidesz–KDNP még egy olyan településen is 60 százalék fölötti eredményt ért el, ahol 2010-ben még jelöltet sem állított.
Létrehozva: 2012. december 3., 15:05
nyomtat küld

Négy településen tartottak időközi választást december 2-án, amelyek összességében a kormánypártok elsöprő sikerét és az ellenzék ismételt kudarcát hozták. A voksolások közül hármat kis településeken, egyet pedig egy tízezer főnél népesebb helységben tartottak. A figyelem természetesen inkább a budakalászi eseményekre összpontosult, de érdemes megnézni, hogy a falvak világában hogyan alakultak az erőviszonyok.

A Bács-Kiskun megyei Orgoványban a polgármester-választást Lóczi Boglárka, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte 61,53 százalékkal. A siker annak fényében is értékes, hogy a részvétel 43,33 százalékos volt, ami egyáltalán nem számít alacsonynak. A kormánypárti győzelem értékét növeli, hogy a 2010-es önkormányzati választáson még négy független jelölt küzdött a településvezetői címért. Annyiban nem meglepetés a pártszövetség sikere, hogy a 2009-es EP-választáson például a jelenlegi kormánypárt 82,63 százalékot ért el.

Az MSZP képtelen volt fordítani a korábbi évek tendenciáin

A darvasi polgármester-választáson csak független jelöltek indultak, így országos szempontból túl nagy jelentősége nem volt. Ezzel szemben a Szabolcs-Szatmár megyei Nagydoboson a hat képviselői helyért való versenybe három MSZP-s jelölt is beszállt. A kelet-magyarországi településen a 2006-os parlamenti választáson a szocialisták mindössze két szavazattal maradtak le a Fidesz–KDNP mögött, de 2010-ben csupán 10 százalékot szereztek.

A vasárnapi választáson az MSZP képtelen volt fordítani a korábbi évek tendenciáin, pedig az 54,31 százalékos részvételi arány is inkább az ellenzéki pártnak kedvezett. Mivel a kis listás választáson az állampolgároknak több szavazatuk van, nehéz meghatározni, hogy a jelöltek mögött mekkora százalékos támogatás áll. Ennek ellenére jól látszik, hogy még a legtöbb szavazatot szerző MSZP-s aspiráns is messze lemaradt a bejutási küszöbtől.

A teljes cikket az mno-n olvashatja.

(Kovács András - MNO, 2012. december 3.)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések