ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Orbán: Törökország sikere biztatás Magyarország számára

Nem ismerünk még egy olyan gazdasági sikert, mint amilyet Törökország vallhat magáénak az elmúlt tíz évben, ráadásul mindez a világgazdaság egy nagyon nehéz szakaszában történt – hangsúlyozta Orbán Viktor Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel közös keddi sajtótájékoztatóján. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.
Létrehozva: 2013. február 5., 12:49 | Utoljára frissítve: 2013. február 6., 13:54
nyomtat küld

Ennek az évtizednek az egyik kiemelkedő politikai vezetőjét köszönthetjük Magyarországon –  üdvözölte Orbán Viktor a török miniszterelnököt. A magyar kormányfő úgy fogalmazott, kevés olyan vezető van ma a világon, aki olyan átalakításokat hajtott végre a hazájában, mint a „mai vendégünk”. Elismeréssel figyeljük ennek az átalakításnak az eredményeit – tette hozzá.

Orbán Viktor és a török miniszterelnök sajtótájékoztatója

Nem ismerünk még egy olyan gazdasági sikert, mint amilyet Törökország vallhat magáénak az elmúlt tíz évben, ráadásul mindez a világgazdaság egy nagyon nehéz szakaszában történt – hangsúlyozta. Mint mondta, Törökország sikere biztatás Magyarország számára is. Arról szól számunkra, hogyha egy nép bízik a saját erejében, ha megfelelő összefogást hoz létre, és megfelelő programot adnak a vezetői, akkor csodálatra méltó eredményeket lehet elérni – emelte ki a miniszterelnök. Hozzáfűzte, nekünk is erre volna szükségünk, a mi eredményeink azonban „még egyelőre nem vetekednek a török eredményekkel, de nagyon reméljük, hogy ez a nap is elérkezik majd”.

Fotó: fidesz.hu

A tárgyalásokkal összefüggésben a magyar kormányfő szólt arról is, hogy döntöttek egy felső szintű stratégiai tanács létrehozásáról. "Üdvözöltük és elfogadtuk a miniszterelnök úr közös energiaügyi munkacsoport felállítására tett javaslatát" – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: Tayyip Erdogan célként fogalmazta meg azt is, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalmat kétszerezzék meg, azaz 2015-ig érjék el az 5 milliárd eurós éves forgalmat.
 
A magyar miniszterelnök, megjegyezve, hogy ez egy ambiciózus cél, kijelentette: minden kereskedelmi akadályt el fognak hárítani, ugyanis szavai szerint van még néhány tényező, amelyek hátráltatják a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat.
 
Lazulhatnak a két ország közötti beutazási szabályok
 
Magyarország támogatja Törökország európai uniós tagságát –szögezte le, hozzáfűzve, hogy ezen nem változtat az sem, hogy a törökök csatlakozásának ügye nem mozdult előre az utóbbi években.
 
A miniszterelnök szólt arról is, hogy a tárgyalásokon megfogalmazta a magyar fél azt az igényét, hogy hazánk állampolgárai vízum nélkül utazhassanak Törökországba. Orbán Viktor ezzel összefüggésben megjegyezte: Horvátország után Törökország a magyarok által leglátogatottabb turista célpont. „A magyar embereknek az az érdeke, hogy akadálymentesen utazhassanak oda, ezért támogatjuk a két ország közötti beutazási szabályok lazítását” – szögezte le.

A kormányfő tájékoztatása szerint arra kérték a török miniszterelnököt, hogy a Magyarországon szerzett diplomák elismerését gyorsítsák fel, illetve jelezték, hogy a török atomenergia programban hazánk is részt vállalna, elsősorban a képzésben, hiszen Magyarországon jelenleg is folyik ilyen szakemberek oktatása, továbbá Törökországgal is van ilyen jellegű kapcsolatunk, amit erősíteni, növelni szeretnénk.

A külpolitikai kérdéseket érintve Orbán Viktor háláját fejezte ki a török miniszterelnöknek, amiért megismertette nézeteit a Szíria körül kialakult helyzetről.

Hazánk gondoskodik a török kulturális értékek megőrzéséről

A kormányfő a kulturális ügyek kapcsán pedig azt közölte, hogy örömmel fogadták a budapesti török kulturális intézet megalapításának hírét. Ezzel összefüggésben jelezte, hogy hazánk is hasonló intézményt kíván létrehozni Törökországban. Továbbá biztosította Tayyip Erdogant, hogy hazánk gondoskodni fog a Magyarországon fellelhető török emlékek megőrzéséről, karbantartásáról.

Orbán Viktor összegzésében úgy fogalmazott: „a mai tárgyalások egy erős szövetségessel zajlottak, hiszen szövetségesei vagyunk egymásnak a NATO-ban, eddig is fontos partnerei voltunk egymásnak, és a mai tárgyalások ezt a kiemelt partnerségi minőséget megerősítették”.

Erdogan: Országaink között nem áll fenn semmiféle politikai probléma

Recep Tayyip Erdogan köszönetet mondott a kedves fogadtatásért. Elmondta, a két ország katonai, politikai, gazdasági és kereskedelmi területen egyaránt jól együttműködik, és a jövőben a kulturális területen is erősödni fog az együttműködés. Beszámolt arról, hogy a kétoldalú és a plenáris tárgyalásokon szó volt a javuló kapcsolatokról, illetve megbeszélték, milyen további együttműködés valósítható meg 2015-ig. Örömmel állapítottuk meg, hogy országaink között nem áll fenn semmiféle politikai probléma. Hiszem, hogy emiatt is sokkal hatékonyabban és más módon is tudjuk fejleszteni kapcsolatunkat – tette hozzá a török miniszterelnök. Az uniós csatlakozási folyamat során Magyarország mindeddig minden pillanatban támogatta Törökországot, ezért a saját és nemzetem nevében is köszönetet mondok – húzta alá Recep Tayyip Erdogan. A török miniszterelnök szerint erősíteni kell Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatait.

Nyilatkozat a kulturális örökség megőrzéséről

A magyarországi török kulturális örökség megőrzéséről írtak alá kölcsönös szándéknyilatkozatot Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök budapesti hivatalos látogatásának keretében kedden Budapesten. A Török Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala Török Együttműködési és Koordinációs Ügynöksége és az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. között létrejött megállapodást Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgatója és Serdar Cam, a Török Fejlesztési Ügynökség elnöke látta el kézjegyével az Országházban.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések