ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

6,6 milliárd forintból újul meg a Tisza-tó vízrendszere

Megújítják a Tisza-tó vízrendszerét, a 6,6 milliárd forint beruházásával megvalósuló Komplex Tisza-tó Projekt stabilizálja a Tisza-Kőrös-völgy vízgazdálkodását, javítja a térség mezőgazdasági termelésének biztonságát, és megóvja az ökológiai sokszínűséget - mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden a Heves megyei Kiskörén, ahol elhelyezte a fejlesztés alapkövét.
Létrehozva: 2013. április 9., 12:43 | Utoljára frissítve: 2013. április 9., 13:59
nyomtat küld

Az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósuló öt megyét érintő program fő célja, hogy biztosítsa a Tisza-tó és a hozzá kötődő csatornák vízutánpótlását,  árvíz idején a víz levezetését, aszályos időszakban pedig az öntözővíz pótlását - közölte a vidékfejlesztési miniszter. A többi között sor kerül a feliszaposodott csatornák kotrására, illetve az elavult műtárgyak, úgynevezett beengedő művek korszerűsítésére - tette hozzá.

Fazekas Sándor elmondta: a 127 négyzetkilométernyi vízfelületű Tisza-tó fennállásának legnagyobb értékű fejlesztése nyomán lehetővé válik, hogy  35 ezer hektárnyi terület jusson megfelelő mennyiségű és minőségű öntözővízhez. Ez utóbbi különösen fontos a Kőrös-völgy szempontjából, ami Magyarország legszárazabb területe. A terület mezőgazdasági termelésének fenntartása, az aszályos nyári időszakokban csak a Tiszáról átvezetett vízzel lehetséges. A beruházás, a kiegyensúlyozott vízellátás megteremtése a klímaváltozás elleni  védekezés érdekében is szükséges - fűzte hozzá. Magyarország első számú ökoturisztikai területének a Tisza-tónak, a víztározó állatvilágának és ökológiai egyensúlyának a megóvásához  szintén hozzájárul a most induló beruházás - mondta Fazekas Sándor.
   
Horváth Béla, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató helyettese arról számolt be, hogy a munkálatok keretében megvalósul a Keleti–főcsatorna, illetve a Nagykunsági-főcsatorna műtárgyainak, létesítményeinek felújítása, a torkolati szakasz feliszapoltságának megszüntetése, szabályozó műtárgyainak rekonstrukciója a mezőgazdaság, a halászat és horgászat vízigényének biztosítása érdekében. Ugyancsak megtörténik a szarvas–kákai szivattyútelep és az öntözőrendszer egyik főcsatornájának, a Hortobágy–Berettyó árvízkapujának rekonstrukciója, ezen kívül pedig olyan, korszerű vezérlő–szabályozó rendszer létesül, amely új alapokra helyezi a térségi vízkormányzást. Mindezek mellett úgynevezett hallépcső is épül Kiskörén, a vízlépcső szomszédságában, ami biztosítja a folyóban és a tóban otthonra lelt vízi állatvilág „közlekedését”, fel- és leúszását, vagyis az alvízi és felvízi életterek ökológiai kapcsolatát - ismertette a beruházás részleteit Horváth Béla.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések