ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Nem adtunk fel egyetlen védekezési pontot sem"

A gátakon dolgozók néha saját fizikai határaikat feszegették, nem nézték az órát, nem mentek el aludni; tudták, hogy szükség van a munkájukra – jelentette ki hétfői napirend előtti felszólalásában Czunyiné Dr. Bertalan Judit fideszes országgyűlési képviselő.
Létrehozva: 2013. június 10., 13:55 | Utoljára frissítve: 2013. június 10., 15:45
nyomtat küld

A veszélyhelyzet elrendelése óta, a Duna eddig mért legnagyobb vízállása miatt olyan védekezési munkálatokra kellett felkészülni, amire eddig nem volt példa – jelentette ki Czunyiné Dr. Bertalan Judit. A fideszes országgyűlési képviselő elmondta, szükség volt a hivatásosok felkészültségére, a vízügyi szakemberek tudására, a civilek és nem civilek összefogására, valamint helytállásra emberi minőségben, szervezeti rendszerben és fizikai értelemben egyaránt. A gátakon dolgozók néha saját fizikai határaikat feszegették, nem nézték az órát, nem mentek el aludni; tudták, hogy szükség van a munkájukra – fűzte hozzá.

Czunyiné Bertalan Judit napirend előtti felszólása a Parlamentben

A Duna rendkívül magas áradása próbára tett minket emberileg, fizikailag – hangsúlyozta. Leszögezte ugyanakkor, hogy az elmúlt héten a gátakon tapasztalt összefogás bebizonyította, „ha akarjuk, ha tudjuk, akkor képesek vagyunk arra, hogy megvédjük magunkat, hogy megvédjük az ott élőket egy rekord méretű vízállástól”.

Fotó: fidesz.hu

Szólt arról is, hogy Komárom-Esztergom megye szakaszán több kritikus pont is volt. Nem adtunk fel az elmúlt héten egyetlen védekezési pontot sem, megpróbáltuk a lehetetlent – mutatott rá. Úgy fogalmazott, több ezer katona, több száz rendőr, több ezer önkéntes, civil és állami alkalmazott van jelenleg is a gátakon. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Duna ugyan már apad, de a veszély még nem múlt el, a folyó későbbi folyási területein még csak most kezdődik az áradás, és a rekordszintű vízállásra ott is számítani kell. A fideszes politikus kiemelte, az elmúlt napok bebizonyították, a készenlétet fenn kell tartani, és a gátakon működtetni kell a figyelő szolgálatot, „hiszen bármi történhet”.

Hozzáfűzte, emellett az is látszik, hogy a katasztrófavédelem irányítása, a vízügyi szakemberek szakmai munkája és a civil önkéntesek, rendőrök, honvédek együttműködése, összehangolt és szervezett munkája biztosította az embereket arról, hogy „jó reménységünk van arra, hogy meg tudjuk fogni a vizet”. Mint mondta, Komárom-Esztergom megyében és a győri szakaszon látható, hogy ez sikerült. De nincs még vége: Pilismarótnál csúszik az ideiglenes gátrendszer, és a víz utóhatásait is kezelni kell – jegyezte meg.
 

Az országgyűlési képviselő beszámolt arról is, hogy a gátakon mindenki nyugodtan, fegyelmezetten tette a dolgát. Mint mondta, az elmúlt hét alapján elmondható, hogy Magyarország jól vizsgázott árvízvédelemből és a kritikus helyzetek kezeléséből.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések