ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Az önkéntes tűzoltók visszatérnek állomáshelyükre

Az árvízvédelemben töltött egy heti munka után az önkéntes tűzoltók visszatérnek állomáshelyükre - közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. június 13., 10:14
nyomtat küld

Dobson Tibor elmondta, hogy a 3500 önkéntes tűzoltó ezután saját településén lát el feladatokat, ha szükségessé válik. Az önkéntesek 50 ezer órát dolgoztak a gátakon, és motorcsónakokkal, szivattyúkkal is segítették a munkát.
    
A szövetség elnöke szólt arról, hogy az árvíz elleni védekezésben 150 önkéntes tűzoltó egyesület vett részt, köztük volt a kárpátaljai Dercen és az erdélyi Székelykeresztúr csapata is. A derceniek a korábbi ukrajnai áradások során nyújtott magyar segítséget viszonozták a tahitótfalui gátakon, a szintén nyolctagú székelykeresztúri, Villám nevű csapat ugyancsak ott segédkezett.
    
Dobson Tibor megjegyezte, hogy az árvízvédelemből részt vállaló önkéntes tűzoltók között voltak olyanok is, akik szabadságuk terhére vállalták a munkát.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések