Háború Szárszón

Akár az asztalról lepotyogott, a piszokban szétszóródott puzzle, sok-sok elhasznált darabkával szerteszéjjel a földön – úgy néz ki ma a balliberális politikai oldal. A rendetlenség fölött pedig egy tanakodó, egymással is veszekedő szárszói csoportosulás áll. Látszólag valami értelmes képet igyekeznek összerakni. Sikertelenül. Nem tudják ugyanis eldönteni, hogy mit és hová tegyenek; és azt sem, hogy ki legyen az, aki a legfontosabb részeket összeilleszti. Bár önjelölt akad bőven.

Létrehozva: 2013. június 27., 10:21	nyomtat	küld

Felmerül a kérdés: ha a balliberális oldal szereplőinek csak akkor van esélyük a következő választásokon, ha összefognak, akkor mi az oka a totyogásnak, a sosem látott széthúzásnak?

A baloldal nem újult meg. 2014-ig pedig már esélye sincs rá. Vannak, akik egykor hithű kommunisták voltak; és vannak, akik abban a bizonyos „elmúlt nyolc évben” vállaltak főszerepet. Amikor az ország gazdaságilag és morálisan lecsúszott. De akad olyan is, aki mindkettőben szerepet vállalt. Elég csak körbetekinteni a Farkasházy által összegrundolt szárszói találkozón. A teljesség igénye nélkül: Lendvai Ildikótól Gyurcsányig, Kovács Lászlótól Bajnaiig, Szekeres Imrétől Mesterházy Attiláig paroláztak a volt SZDSZ-s Magyar Bálintokkal, Fodor Gáborokkal. Barátságot színlelve, valójában gyűlölködve.

Miközben a már csak a múltjukból élő baloldali művészek, az erkölcsileg lenullázódott liberális újságírók vagy éppen az önmagukat mindig függetlenként aposztrofáló, tehetségtelen politológusok tapsikolnak nekik. Ez lenne az ellenzéki megújulás? Aligha.

(Magyar Hírlap, 2013. június 27.)