ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Tatabánya 1,3 milliárd forintra pályázhat Óváros felújításához

A kormány határozata alapján a tatabányai önkormányzat 1,3 milliárd forint uniós forrásra pályázhat az Óváros felújításához - mondta a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
Létrehozva: 2013. szeptember 17., 22:29
nyomtat küld

Schmidt Csaba (Fidesz) tájékoztatása szerint a projektet két és fél hónapon belül kell összeállítani és benyújtani. A jövő év eleji közbeszerzési eljárások után kezdődhetnek el a kivitelezési munkálatok. A tervezési folyamatokba az helybelieket is bevonják.
   
A város előzetes tervei szerint felújítanák a egykori községházát, a volt posta épületét, amely közösségi térként és gazdasági szolgáltatóházként működhetne, illetve megvalósulhatna a Május 1. park és az ott lévő szabadtéri színpad teljes körű rekonstrukciója.
   
A polgármester hangsúlyozta, a projekt az első lépése az Óváros megújításának, melyet magántőke bevonásával kíván majd folytatni az önkormányzat, azzal a távlati céllal, hogy a kultúra és sport városi centrumát alakítsák ki.
   
Az Óváros közepén állt egykor az I-es lejtakna, ahonnan 1896. december 23-án a tatai medence első csille szenét a felszínre hozták. Ott épült ki Tatabánya bányatelep központja, ahol a bányavállalat színházat, kórházat, kaszinót, áruházat hozott létre.
   
A városrész az elmúlt évtizedekben veszített városközponti kulturális és kereskedelmi szerepből, mert a szocializmus időszakában felépült, lakótelepekből álló Újváros vette át ezeket a funkciókat. A szénkészlet fogyásával a városrész lakóterületének egy részét is elbontották és az ott élőket panelházakba költöztették.

(MTI - fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések