ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Rogán: Nem a szavak, a tettek döntenek

Rogán Antal a rezsicsökkentésről szóló lakossági fórumon előadásában ábrákon, grafikonokon keresztül felidézte a korábbi szocialista kormányok privatizációját az energiaszektor és a közműszolgáltatók terén, és ezzel összefüggésben beszélt a rezsiköltségekről, valamint a szolgáltatók által kivitt profit mértékéről. A Belvárosi Polgári Szalont zsúfolásig megtöltő közönség előtt a Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy ha megtörténik az E.ON visszavásárlása, akkor visszakerül a gázár-megállapodás joga is, és így lehetőség nyílhat a gázárak további mérséklésére 2015-ben. A rendezvényen Pintér Sándor belügyminiszter ismertette a minisztérium által eddig elvégzett munkát, és beszélt az eredményekről is. Képgalériánk megtekinthető itt.
Létrehozva: 2013. szeptember 25., 09:35 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 25., 09:36
nyomtat küld

Rogán Antal emlékeztetett, az első nagy privatizációs hullám a Horn-kormány idején volt 1995-97 között. A magánosítás úgy zajlott le, hogy az új tulajdonosoknak az energiaszektorban 8 százalékos eszközarányos profitot garantáltak hosszú éveken keresztül, melyet az embereknek kellett megfizetniük az egyre emelkedő rezsiárakban. A privatizáció első hulláma után a polgári kormány került hatalomra, mely szabályozta az árak alakulását, és nem engedte, hogy a gáz és a villamosenergia ára az inflációt meghaladó mértékben emelkedjen - idézte fel.

A Fidesz frakcióvezetője 2002-őt a rezsiharc első évének nevezte. A fórumon bejátszották Lendvai Ildikó elhíresült beszédét, melyben a szocialista politikus határozott ígéretet tett amellett, hogy nem lesz gázáremelés. Ezt egészen más követte – jegyezte meg Rogán Antal. Elmondta, jól látható, hogy az első polgári kormány alatt a gázár-emelkedés mindig az infláció alatt maradt, az ezt követő szocialista kormányok alatt az emelkedés mértéke egyre jobban meghaladta az infláció mértékét, és radikális emelkedésbe kezdett egészen 2010-ig. A legerősebb mértékű emelkedés a közműszolgáltatók privatizációjának a második hulláma után történt, 2006 és 2008 környékén. Ugyanez látható a villamosenergia esetében is – fejtette ki. Ezek után mondja valaki, hogy nem volt köze a privatizációnak a profithoz, illetve az árak elszabadulásához – jegyezte meg a képviselő.

Ennek az volt a következménye, hogy a magyar családok fizették Európa legmagasabb rezsiterheit a fizetésekhez viszonyítva. Eközben a közműszolgáltatók a privatizáció óta 1040 milliárd forint profitot realizáltak - folytatta. Rogán Antal aláhúzta, ez csak az a profit, amit bevallottak a szolgáltatók. A politikus meg meri kockáztatni, hogy a különféle címszavak alatt az országból kivitt profit mértéke közelebb állhat az 1500-1600 milliárd forinthoz. Ezt a profitot fizették meg a magyar emberek Európa legmagasabb rezsiterhein keresztül – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, a szocialisták idején volt egy darabig lakossági gázár-támogatás, de azt a második Gyurcsány-kormány alatt elkezdték kivezetni, majd a Bajnai-kormány teljes egészében meg is szüntette azt a 13. havi nyugdíjhoz hasonlóan.

A jelenlegi kormány két lépésben hajt végre gáz és villamosenergia csökkentést. Az első lépés 2013 januárjában történt, a második pedig 2013. november elsejétől lesz hatályos, melyek következtében az emberek a 2012. decemberihez képest 20 százalékkal kevesebb gáz és villamosenergia árat fizetnek. Ez év decemberére a lakossági gáz ára 2008. júliusi szintre, a villamosenergia ára pedig 2007. februári szintre csökken vissza – hívta fel a figyelmet Rogán Antal. Elmondta azt is, a távfűzés ára 20 százalékkal, valamint a pb-gáz, az ivóvíz, a szippantás és a csatorna díja pedig 10 százalékkal csökken a tavaly év végihez képest; a hulladékszállítás és a kéményseprés költségei pedig 10-90 százalék közötti mértékben mérséklődnek. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy egy átlagos, négyfős család rezsiköltségei éves szinten körülbelül 80 ezer forinttal mérséklődnek - a fővárosban ez az összeg elérheti a 100 ezer forintot is-, két együtt élő felnőtt esetében pedig 60-70 ezer forint lehet a megtakarítás.

A frakcióvezető elmondta azt is, hogy Európai viszonylatban is jelentősen csökkentek a magyar családok terhei; a rezsicsökkentések hatására a földgáz és villamosenergia árak tekintetében hazánk így a középmezőnybe került. Rogán Antal felhívta arra is a figyelmet, hogy a rezsidíjak mérséklését követően jelentősen csökkent a magyar családok díjhátraléka.

Rogán Antal szimbolikusnak nevezte a rezsicsökkentést, melyen keresztül be lehet mutatni a polgári oldal és az úgynevezett baloldal viszonyulását a politikához, a családokhoz, a magyar emberekhez, az országhoz. Nem a szavak, a tettek döntenek – szögezte le. Emlékeztetett, amikor a szocialisták kormányon voltak, Gyurcsány, Mesterházy, és Bajnai is megszavazott minden olyan döntést, mely lehetővé tette a privatizációt, az árak drasztikus emelését, valamint megengedte, hogy a szolgáltatók óriási mértékű profitot tegyenek zsebre, és azt kivigyék az országból. Ha tehetnék, ma is ezt csinálnák, vagy ha kormányra jutnának, az első dolguk a rezsicsökkentés eltörlése lenne – jegyezte meg.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a szocialisták – példátlan módon - kormányzásuk alatt a gázármegállapodás jogát is privatizálták, vagyis egy német cég, az E.ON állapodhatott meg az oroszokkal a magyarországi gáz áráról. Csodálkoznak azon, hogy drágább lett, mint Szlovákiában, vagy Lengyelországban? – tette fel a kérdést a közönségnek. A jelenlegi kormány ezt a jogot vásárolja vissza az E.ON-on keresztül; nem egyszerűen gáztározókat vásárolunk, a nemzeti függetlenségünk egy darabját vesszük vissza – mondta el. Rogán Antal hangsúlyozta, ha sikerül visszaszerezni a jogot, ez egy új eszköz lehet arra nézve, hogy 2015-ben újabb gázárcsökkentést lehessen végrehajtani.

A politikus furcsának tartja, hogy éppen most talált egymásra az összes ellenzéki párt, beleértve a Jobbikot is, annak ellenére, hogy a szocialisták szájából korábban „szent ígértek” hangzottak el, hogy soha többé nem írnak alá közösen semmit a Jobbikkal. Erre a tegnapi napon beérkezik egy olyan kezdeményezés, melyet aláírt az összes ellenzéki alakulat abból a célból, hogyan lehetne megfúrni az E.ON visszavételét, azaz gázár-megállapodás jogának a visszaszerezését – fűzte hozzá.  Ismét a magyar családok ellen fogtak össze, csak saját magunkban bízhatunk meg, mi vagyunk azok, akik keményen felvállalták a multikkal és Európai Unióval szemben is a konfliktusokat – hangsúlyozta Rogán Antal. A frakcióvezető aláhúzta, ezért gondolkodnak el arról, hogy a meglévő kétharmados erőt ne használják-e arra, hogy a rezsicsökkentést bebetonozzák. Ezt a következő héten meg is vitatja a frakció; Rogán Antal közölte, ő személy szerint azok közé tartozik akik azt mondják bele kell foglalni a rezsicsökkentés védelmét az alaptörvénybe.

24 óra alatt 60 kilométer hosszan 70 centi védmű-emelés

Pintér Sándor előadásában a Belügyminisztérium 2010 utáni intézkedéseiről és a tárca által elért eddigi eredményekről beszélt. A politikus emlékeztetett, a kormányváltást követően szinte egyből meg kellett küzdeniük a Sajó és a Hernád áradásával. 24 óra alatt 60 kilométer hosszan 70 centivel emelték meg a védműveket, melyet korábban többen lehetetlennek tartottak. Így elkerülhető lett a nagyobb katasztrófa. Beszélt az áradást követő újjáépítésről is, melyet sikeresnek értékelt. A természeti katasztrófák sorában kitért a 2010 őszi vörösiszaptározó átszakadására is, és azt követő sikeres munkára. Egy év múlva, minden érintettnek új háza volt, és a mezőgazdasági terület is meg lett tisztítva – mondta el.

A következő kihívás hazánk uniós elnöksége volt 2011 első felében. A politikus elmondta, a tárca látta el a 260 uniós rendezvény közlekedésének és biztonságának a felügyeletét. Észre sem vette a főváros, hogy uniós rendezvények voltak – utalt arra a miniszter, hogy nem borult fel a közlekedés Budapesten. Emlékeztetett, erre az időszakra esett az arab tavasz kezdete is, mely uniós szinten nagy migrációs problémát okozott.

Pintér Sándor előadásában bemutatta a minisztérium szakágait és kitért a jogszabályi változásokra is. Ezek közül kiemelte a szabálysértési törvény változását, és a három csapás intézményének a bevezetését.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések