ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Meg tudtuk tenni, mert nem voltunk egyedül"

2010-ben Magyarország saját kezébe vette a sorsát, és ez év augusztusa óta büszkék lehetünk rá; hazánk független, a „trojka” nem szólhat bele a magyar családok életébe – hangsúlyozta Rogán Antal. Képgalériánk megtalálható itt.
Létrehozva: 2013. szeptember 28., 11:53 | Utoljára frissítve: 2013. szeptember 29., 10:39
nyomtat küld

A Fidesz frakcióvezetője beszámolójában úgy fogalmazott: Magyarországnak olyan kormánya van, amely nem fél szembeszállni a multinacionális nagyvállalatokkal, kiszélesítette a közteherviselést, „a bankokkal és a multikkal fizettettük meg a költségvetési deficit csökkentését”. „Nem hajoltunk meg szolgai módon a trojka akarata előtt, mint a Bajnai-kormány” – szögezte le. Felidézte: a baloldalnak „még véletlenül sem jutott eszébe” a nemzetközi vállalatok és pénzintézetek megadóztatása, helyette nyugdíjat és béreket csökkentettek.

Rogán Antal beszéde a Fidesz kongresszusán

Ezzel összefüggésben kiemelte: a balliberális ellenzék az elmúlt napokban ismét a bankok és multik oldalára állt, hiszen Bajnai és Mesterházy a közelmúltban évi 532 milliárdos – négy évre több, mint 2000 milliárdos - lakossági megszorítást jelentett be. Kifejtette: a baloldal minden évben félezer milliárdot meghaladó összeget adna vissza a bankoknak és a multiknak, „és tartok tőle, hogy ezt a pénzt a magyar családoktól vennék el”. Ez nem veszélytelen, hiszen ezt egyszer már megcsinálták – jegyezte meg.

Rogán Antal ugyanakkor azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a bankok és multik profitját ismét hitelből finanszírozná a baloldal. „Azonban ez az út sem járható, ezt is ismerjük, ez az eladósodás útja, amin a Gyurcsány- és a Medgyessy-kormányok jártak” – fűzte hozzá. Ennek az útnak a végén a nemzeti függetlenség elvesztése áll – mutatott rá a frakcióvezető.

Ezzel szemben mára elértük, hogy újra adókedvezmény segíti a családok gyermekvállalását, és a kedvezmények köre 2014-től bővülni fog – hangsúlyozta. Újra három évig jár a gyes, és 2014-től jön a gyed-extra - fűzte hozzá. Megküzdöttünk a bankokkal a devizahitelesekért, és megtörtük a munkanélküliség növekvő tendenciáját, immáron 10 százalék alatt van ez a mutató Magyarországon – sorolta Rogán Antal. A közmunkáról szólva kijelentette: 300 ezer embernek biztosították, hogy munkából tarthassa el családját, „munkával erősítse, szépítse lakhelyét”.

Beszédében azt is mondta, hogy 2014-ben nem egy ország, hanem egy egész nemzet szavaz Magyarország ügyeiről. "A nemzet újraegyesítését elkezdtük" - jelentette ki a frakcióvezető a határon túli magyarok választójogára utalva. „Megvédtük hazánkat, amikor az Európai Parlamentben üzleti körök érdekeitől vezérelve, igaztalanul támadták. Meg tudtuk tenni, mert nem voltunk egyedül” – húzta alá Rogán Antal.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések