ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Az igazság mindig nyilvánvalóvá válik"

A múlt emlékeinek ápolása minden generációnak kötelessége - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere Urmánczy Nándor, az Osztrák-Magyar Monarchia parlamenti képviselője és a két világháború közötti politikusa emlékpadjának ünnepélyes átadásán kedden Budapesten. A rendezvény fővédnöki szerepét Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta.
Létrehozva: 2013. október 1., 17:38
nyomtat küld

  A főpolgármester hangsúlyozta, hogy Magyarország és Budapest múltja jeles emlékekben rendkívül gazdag, de súlyos tragédiákkal is terhes. Úgy fogalmazott: történelmünkben gyakran váltották egymást a kizárólagos igazságra törekvő korok.
    
Rámutatott: egyszer minden kor véget ér, az igazság nyilvánvalóvá válik, és a valódi hősök kitörölhetetlenül visszakerülnek a magyar történelem igazi aranykönyvébe. Urmánczy Nándor "a magyar múlt áldozatos munkása volt", de jövőt is szeretett volna építeni, amelynek alapjait "éppen mostanság fedezzük fel". Ez az ember a trianoni tragédia után nem sokkal a nemzet egységéért dolgozott, ezért élt és halt - tette hozzá.
    
Tarlós István megjegyezte: Trianon után Urmánczy Nándor "hangja nemcsak a fájdalomé, hanem a reményé, a reménykedésé is volt, rendíthetetlenül hitt Magyarország feltámadásában".
    
Nagyszerűsége abban is megmutatkozott, hogy az általa indított országzászló-állító mozgalom azon a felismerésen alapult, hogy az egy nemzethez tartozók összetartozása megmarad akkor is, ha a közösségeket határok választják el egymástól, az autonómiához pedig hozzátartozik az elődök emlékének megőrzése, ápolása.
    
Emlékeztetett arra, hogy az emlékpad eredeti példányát Urmánczy 1940-es halála után két évvel emelték, de Siklódi Lőrinc alkotása a második világháborús harcokban megsemmisült. 2011 szeptemberében szülőhelyén, Maroshévízen Kövér László jelenlétében avatták fel Urmánczy Nándor első köztéri szobrát - közölte.
    
A margitszigeti víztorony közelében elhelyezett emlékpadról Tarlós István elmondta, mészkőből készült, a hozzá tartozó oszlopon három dombormű látható, az egyiken Urmánczy profilja, a másodikon az ereklyés országzászló előtt szónokló Urmánczy, a harmadikon pedig az Erdélyi Férfiak Egyesületének címere látható.
    
Németh Szilárd, Csepel fideszes polgármestere beszédében kiemelte: Urmánczy Nándor a nemzeti összetartozásért küzdött egy olyan korban, amely "farkastörvényei között mindvégig hitt a nemzet felemelkedésében és az igazság mindenek felett álló erejében. Szenvedélyesen szerette hazáját, és ebben nem ismert megalkuvást. (...) Gondolatainak napjainkban a nemzet határok megváltoztatása nélküli egyesítése felelhet meg".
    
Megemlítette, hogy Urmánczy Nándor 16 éven keresztül volt tagja a képviselőháznak a szászrégeni választókerület küldöttjeként. Az első világháborúban önként vonult be katonának 49 évesen. 1918 októberében kormánybiztossá nevezték ki, majd ugyanez év novemberében többekkel megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot.
    
Elmondása szerint Trianon után a nevéhez fűződik a Védőligák Szövetségének megalapítása, amelynek egyik kezdeményezése a békeszerződésre emlékeztető Észak, Dél, Kelet, Nyugat szoborcsoport felállítása volt a budapesti Szabadság téren.
    
Az esemény végén Fülöp Ákos örmény katolikus plébános megáldotta az emlékpadot, majd rövid köszöntőt mondott Gortvay István, Urmánczy Nándor unokája.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések