ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Új egészségügyi alapellátó intézményt adtak át Tatán

Tata és kistérségének ügyeleti ellátását, valamint a város védőnői és iskola-egészségügyi ellátását biztosító intézményt adtak át szerdán Tatán egy felújított műemléki épületben.
Létrehozva: 2013. október 9., 12:34
nyomtat küld

Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az átadás előtt bejelentette, hogy a tatai kórház 762 millió forintot nyert pályázaton új szakrendelő építésére. Az 1500 négyzetméteres épület az intézmény új szárnya lesz.
   
Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta, a most átadott, új alapellátó helyszínét hosszú távra bérli az önkormányzat egy magánszemélytől, aki felújította a Wagner ház néven ismert ingatlant.
   
A korábbi, Váralja úti rendelőintézet épülete elavult, fenntartása drága. Miután az alapellátás már új helyre költözött és a kórház is új szakrendelőt építhet, az önkormányzat tárgyalásokat folytat a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézettel a rendelőintézet épületének hasznosításáról - ismertette a polgármester.
   
A műemléki védettség alatt álló Wagner ház földszintjén az önkormányzat igényei alapján alakították ki az ügyeleti rendelőt és a védőnői szolgálat tanácsadó helyiségeit. Az emeleti részben az orvosi és sofőrpihenő, valamint irodahelyiségek és kiszolgáló helyiségek találhatók.
   
A Fürdő utcában lévő Wagner ház Tata egyik legrégebbi, még most is használatban lévő épülete. Évszázadokon át malomként működött, a Wagner család 1840-ben vásárolta meg, és a malom alatt kisebb közfürdőt üzemeltettek.
   
Az épületet 1950-ben államosították, a malmot hajtó forrás 1959-ben a szénbányászat vízkiemelése miatt elapadt. A kórházhoz közeli épületben orvos- és nővérszállót rendeztek be. Egy középkori malomkövet a portásfülkében eredeti állapotban megőriztek, és a ház bejáratának két oldalán ma is látható az a vastag vízkőréteg, amelyet az évszázadok alatt a malomkövek a falra felhordtak.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések