ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Ferencváros mindent megtesz az itt élők közbiztonsága érdekében

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bácskai János, Ferencváros polgármestere 2013. október 10-én adta át ünnepélyes keretek között a Gát utcai KMB Irodát. Ferencváros Önkormányzata az irodahelyiséget teljesen felújítva és berendezve térítésmentesen adja használatba a rendőrségnek. Az átadást követően 3 fő körzeti megbízott dolgozik majd az irodában, akik kiemelten a délelőtti és délutáni időszakban, - a szolgálatvezénylésüknek megfelelően - felváltva teljesítenek majd szolgálatot.
Létrehozva: 2013. október 10., 13:30 | Utoljára frissítve: 2013. október 11., 10:11
nyomtat küld

Az átadón Kontrát Károly államtitkár elmondta: üdvözlöm a középső-ferencvárosi jó példát: a rendőrség, az önkormányzat és a kormány együttműködött. Szeretnék köszönetet mondani polgármester úrnak, képviselő úrnak és kapitány úrnak ezért a sikeres együttműködésért, hiszen ezt az itt élők érdekében tették. Ezt azért is tehettük meg, mert – ahogy megígértük – jelentősen, mintegy 3500 fővel növeltük a rendőrség létszámát, ebből a Budapesti Rendőr-főkapitányságra 1700 fő fejlesztés jutott, és úgy gondolom, a számok önmagukért beszélnek, de ilyen tekintetben sosem lehetünk elégedettek. Ma ünnepeljünk ennek a Körzeti Megbízotti Irodának az átadását, és ez a sor folytatódik, mert hamarosan meglesz a negyedik is.

A közeljövőben a negyedik iroda is kialakítására kerül

Bácskai János, Ferencváros polgármestere kiemelte: Ferencváros mindent megtesz az itt élők közbiztonsága érdekében. Április végén adtuk át a József Attila-lakótelepen a Börzsöny utcai rendőrőrsöt és jelenleg két körzeti megbízotti iroda is működik: a József Attila-lakótelepen a Pöttyös utca 6. szám alatt és az Aszódi-lakótelepen az Aszódi utca 18-20. szám alatt. A közeljövőben a negyedik iroda is kialakítására kerül a Lónyay utca 26. szám alatt.

A körzeti megbízottak hozzájárulnak a rendőrség és a lakosság közötti jó kapcsolat kialakításához

Fuxreiter Róbert rendőr őrnagy, Ferencváros rendőrkapitánya tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy az átadást követően 3 fő körzeti megbízott dolgozik majd az irodában, akik kiemelten a délelőtti és délutáni (07:00-20:00) időszakban, - a szolgálatvezénylésüknek megfelelően- felváltva teljesítenek majd szolgálatot. Továbbá megerősítette: a körzeti megbízottak munkájukkal – rátermettségük, kapcsolatteremtő és tárgyalókészségük alapján – hozzájárulnak a rendőrség és a lakosság közötti jó kapcsolat kialakításához, mely elengedhetetlen a bűncselekmények megelőzése érdekében és a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelésében.

Ferencváros vezetése elkötelezett a közbiztonság megteremtése mellett

Mezey István, a terület önkormányzati képviselője megjegyezte: fontos volt, hogy a házak megújítása előtt biztosítsuk a biztonságos környezetet, ezért KMB Iroda nem valamifajta jóléti intézkedés, hanem alapfeltétel ahhoz, hogy az itt élők nyugodtan tudjanak dolgozni, gyereket nevelni, békében élni egymás mellett.

Középső-Ferencvárosban a városrehabilitáció folyamatos, jelentős eredménye a szlömösödés megszüntetése. KSH adatokat és az önkormányzati segélyezési nyilvántartást alapul véve a terület szociálisan kiemeltnek minősül, a rehabilitációs lakókörnyezet legveszélyeztetettebb területe a Gát utca és környéke. Ferencváros vezetése elkötelezett a közbiztonság megteremtése mellett, a Gát utcai Körzeti Megbízotti Iroda működtetése a várt megoldás kulcsa.

Az Önkormányzat a 47 m2-es irodahelyiséget teljesen felújítva és berendezve térítésmentesen adja használatba a rendőrségnek. Az iroda kialakításának 3,5 millió forintos költségét teljes mértékben Ferencváros Önkormányzata állta. A felújítás során kialakításra került az ügyféltér és kiszolgáló helyiségek is (WC, zuhanyzó, teakonyha).

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések