ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kezdődik a Rögtön jövök program Budapesten

Jövő héten kezdődik az üres üzlethelyiségek problémájának kezelését célzó Rögtön jövök program a főváros kilenc kerületében.
Létrehozva: 2013. október 22., 14:21
nyomtat küld

A program keddi sajtótájékoztatóján György István (Fidesz-KDNP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes arról beszélt, nem volt maradéktalanul sikeres Budapest régiós vezetővé válása a rendszerváltás után. Értékelése szerint ennek okai egyebek mellett az elmúlt 23 év elhalasztott lehetőségei. A vásárlói szokások megváltozása miatt a belvárosi portálok "szomorú képet" mutatnak - tette hozzá, jelezve: bízik abban, hogy az I., II., IV., V., VI., VII., VIII., IX. és XVIII. kerület együttműködésével pozitív folyamat kezdődik, és a belváros ismét vonzó kereskedelmi célpont lesz.
   
Ughy Attila (Fidesz-KDNP) városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok szerint a közterek, találkozóhelyek is a plázákba helyeződtek át. Ezt a folyamatot nemcsak kereskedelmi szempontok miatt kell megváltoztatni, hanem azért is, hogy az utca újra közösségi tér legyen - jegyezte meg. Az üres kirakatokat borító egységes arculatról azt mondta, nemcsak eltakarni szeretnék az üres üzleteket, hanem fejleszteni a kereskedelmet és a társadalmi tudatot, a programhoz kapcsolódó internetes felületen pedig bárki szabadon kereshet és kínálhat üzlethelyiségeket.
   
Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminál stratégiai igazgatója arról számolt be, hogy a kampányban egy-egy sikeres vállalkozást mutatnak be az üres kirakatokon, azt üzenve a városlakóknak, induló vállalkozóknak, hogy az üzletben akár az ő sikertörténetük kezdődhet.
   
Szikszai Zsolt (Fidesz-KDNP), Erzsébetváros alpolgármestere a kezdeményezést méltatva arról számolt be, hogy az 1990-es évek elején az épületek több mint 90 százaléka kerületi tulajdonba került, 2010-ben azonban már csak 7-8 százalék maradt ebből. Mint mondta, sok az ingatlannal kapcsolatos bírósági ügy, és bízik abban, hogy néhány éven belül az épületek visszakerülnek az önkormányzathoz.
   
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke úgy véli, a plázák koncepció nélkül épültek a fővárosban, s megfosztották a belvárost a kereskedelmet életben tartó fogyasztóktól. Mint mondta, a BKIK - amely az információs honlapot üzemelteti - elkötelezett a program mellett, bízva abban, hogy megfordítható a folyamat.
   
Finta Sándor, Budapest főépítésze arról számolt be, hogy november közepétől a Kossuth Lajos utcában egy projektgalériát is üzemeltetnek, ahol a kiállítások mellett nemzetközi workshopok is helyet kapnak.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések