ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Befejeződött a megrongálódott házak helyreállítása Baján

Befejeződött a júniusi árvíz idején megrongálódott épületek helyreállítása Baja-Dunafürdőn. A Katolikus Karitász munkájának köszönhetően negyvennyolc lakóházba költözhettek vissza a családok.
Létrehozva: 2013. október 24., 14:38 | Utoljára frissítve: 2013. október 24., 16:26
nyomtat küld

 A helyreállításhoz nyújtott segítséget csütörtökön a helyszínen köszönte meg Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár, valamint Zsigó Róbert (Fidesz-KDNP), a város polgármestere. Két felújított otthonra Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott áldást.
   
Soltész Miklós elmondta, igazi összefogás eredményeként állították helyre az épületeket. Az a több mint 460 millió forint felajánlás, amelyet a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, azaz a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Baptista Szeretetszolgálat közösen elosztott és országosan felhasznált, a bajba jutott családok életének helyreállítását segítette - tette hozzá. Az államtitkár úgy véli, "a szolidaritás nulla fokát jelzi" az, hogy "brüsszeli bürokraták" azt mondták, Magyarországon túl alacsony volt a kár mértéke, ezért nem kap támogatást. Ha emberek tízezrei úgy gondolták volna, hogy úgyis jön valami segítség, a pusztítás sokkal nagyobb lett volna - jegyezte meg. "Érdemes megtanulni másoknak is, akik az összefogás jelszavával, látszatával kampányolnak, hogy az az igazi összefogás az, ami az emberek számára fontos" - fogalmazott.
   
Zsigó Róbert azt mondta, jó volt megtapasztalni, hogy sok olyan ember van, aki akar és tud is önszántából segíteni.
   
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója arról számolt be, hogy három hónap alatt állították helyre a dunafürdői házakat, több ezer négyzetméteren cserélték ki a betonaljzatokat, vakoltak és festettek újra. A katolikus egyház hivatalos segélyszervezete több mint száz, az árvíz idején károsodott épület helyreállítását vállalta Duna menti településeken, Mohácson, Bátán, Koppánymonostorban és Szőgyén. Az épületeket még az idén átadják - tette hozzá. Azt is közölte, hogy azokon a településeken, ahol jelentős kár esett a konyhakertekben, burgonyával, hagymával, almával segítenek mintegy 300 családon.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések