ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Felmérik a budapesti védműveket

A júniusi dunai árvíz tapasztalatait figyelembe véve teljes körűen felméri a budapesti védműveket a Fővárosi Csatornázási Művek - mondta Tarlós István főpolgármester egy árvízi védekezésről szóló hétfői konferencián.
Létrehozva: 2013. október 28., 12:09
nyomtat küld

A főpolgármester elmondta: 1998 és 2013 között száznál is több nagy árvíz volt Európában, amelyben mintegy 700-an haltak meg, félmillió embert kellett kitelepíteni, a gazdasági károk elérték a 35 milliárd eurót. Budapesten is sorozatosan dőlnek meg a vízállási rekordok, ugyanakkor emberéletben és lakóövezetben sem esett kár - tette hozzá. Tarlós István elmondta, hogy a körülbelül 90 kilométer hosszú fővárosi fővédvonal mentén 3000 hektár belterületet kellett védeni, és a védekezés kiemelkedően sikeres volt. Alapvető problémának nevezte ugyanakkor a támfalak elöregedését például a Margit híd környékén, illetve a töltésekét, egyebek mellett a Római-parton. Az utóbbinál tervezett mobilgátra utalva úgy fogalmazott: az árvízi időszak előtt és után "irányított, jól meghatározható kör által vezényelt negatív kampány folyik a Római-part ellen". Álláspontja szerint ez részben "szerecsenmosdatás" és elhallgatás, részben felelőtlenség, és csak azt nem mondják el a kritikusok, hogy mit kellene szerintük csinálni. A főpolgármester szólt arról, hogy hiba alábecsülni az árvizeket, ezért a védművek teljes körű felmérésére kérte a Fővárosi Csatornázási Műveket, a Római-parti védmű ügyében pedig a Vízügyi Főigazgatóság állásfoglalását kéri.
   
Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója arról beszélt, hogy a dunai árhullám idején vizsgázott a vízügyi igazgatás és a védelmi igazgatás új rendszere, az önkéntesek szervezett bevonása, a honvédség tartalékos állománya. Hozzátette: a rendőrség nemcsak a forgalomszabályozás és a kitelepítések során végzett kiemelkedő munkát, hanem a közbiztonság fenntartásában is. A főigazgató szerint három fő oka volt a sikeres védekezésnek: az egyik a szakértelem, vagyis a centire pontos vízügyi prognózis, a másik a szervezettség, a harmadik pedig a széles körű társadalmi összefogás egyebek mellett az állam, az önkormányzatok, a társadalmi szervezetek és a lakosság között.
   
A tanácskozáson Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes a védművek felülvizsgálatát és a védekezési tervek aktualizálásának fontosságát emelte ki, és jelezte: több rakpartszakasz felújításra szorulhat, köztük a Bem, a Várkert, a Műegyetem rakpart alsó rakpartja, a pesti oldalon a Széchenyi rakpart, a Március 15. téri lépcsősor és a Közraktárak környéki támfal.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések