ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kiszélesítették az árfolyamgátat, meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot

Az árfolyamgát kiszélesítéséről és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról döntött az Országgyűlés kedden a Fidesz javaslatára.
Létrehozva: 2013. november 5., 10:02 | Utoljára frissítve: 2013. november 5., 10:57
nyomtat küld

A parlament  nagy többséggel, kivételes sürgős eljárásban fogadta el a devizahitelesek segítésére hétfőn beterjesztett indítványt, amelyre az összes frakció - összesen 211 képviselő - igennel szavazott, csak hat független képviselő tartózkodott. E szerint a kilakoltatási moratórium április 30-áig hosszabbodik meg. A már működő árfolyamgát pedig - amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre - azoknak is hozzáférhetővé válik, akik eddig nem léphettek be.
   
Az árfolyamrögzítésnél ma ugyanis több korlát is érvényben van, így például akinek 90 napon túli tartozása van, nem veheti igénybe. Az egyik előterjesztő, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfőn azt mondta: több mint 150 ezer olyan család van, amelynek három hónapon túli a tartozása, de szeretné fizetni a hitelét, még nem indult ellenük végrehajtási eljárás, így számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát kiszélesítése. Szintén eltörölték azt a feltételt, hogy a devizakölcsön folyósításkor alkalmazott árfolyamon számított összege nem lehet több húszmillió forintnál, illetve hogy a hiteladós nem állhat fizetéskönnyítő program hatálya alatt.
   
Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.
 
A gazdasági bizottság módosító javaslatára változnak az állami készfizető kezesség szabályai is. A jövőben megkötendő gyűjtőszámlahiteleknél az állam kizárólag akkor lép be készfizető kezesként, ha a devizakölcsön összege nem haladja meg a fedezetül szolgáló lakóingatlan értékének 95 százalékát. Az indoklás szerint ezzel azt akarják ösztönözni, hogy a bankok engedjék el a nehéz helyzetbe került devizahitelesek tartozásának egy részét. Így - olvasható a bizottsági javaslat indoklásában - az adósok lehetőséget kapnak arra, hogy újra fizetőképessé váljanak, ami a banknak is érdeke.
   
Azt is rögzítették, hogy az állam készfizető kezessége nem terjed ki a gyűjtőszámla azon részére, amely az eredetileg már késedelmes tartozás banki megelőlegezéséből keletkezett. Egy szintén most elfogadott módosító javaslat alapján a kezesség érvényesítésére a pénzügyi intézmény akkor jogosult, ha a rögzített árfolyam alkalmazása alatt beállt, 180 napot meghaladó fizetési késedelem miatt a devizakölcsönt és a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó keretszerződést felmondta. (Ez a határidő korábban 90 nap volt.) Ennek megfelelően a rögzített árfolyam záró időpontja is a tartozás 180 napos késedelmekor áll be.
   
Rogán Antal azzal indokolta Balla Györggyel közösen jegyzett javaslatát, hogy november 1-jén lejárt az a határidő, amelyet a Fidesz-KDNP szeptemberi visegrádi frakcióülésén adtak a bankoknak, hogy eldöntsék, képesek-e megoldani a devizahiteles szerződések módosítását az ügyfelek javára. Szerződésmódosítás nem történt, a bankszövetség viszont megfogalmazott egy javaslatot, amellyel kapcsolatban a Fidesz osztja a kormány álláspontját, vagyis azt érdemes lenne nyilvánosságra hozni, és konzultációt folytatni róla az érintettekkel - közölte a frakcióvezető hétfőn.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések