ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

"Nem maradhat olyan, aki nem kap segítséget"

Az a törvény, amit most leteszünk az asztalra, azt jelenti, hogy minden devizahiteles fizetési problémával küszködő, valamilyen megoldási formát választhat. Most már a működő megoldási formákból senki nem lesz kizárva - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hétfői sajtótájékoztatóján.
Létrehozva: 2013. november 4., 13:39 | Utoljára frissítve: 2013. november 5., 10:14
nyomtat küld

Rogán Antal emlékeztetett, november 1-jén lejárt a határidő, amit a bankoknak biztosítottak, hogy módosítsák a devizahitel-szerződéseket. Hozzátette, szerződésmódosítás nem történt, viszont a Bankszövetség megfogalmazott egy javaslatot, amivel a Fidesz hétfői frakcióülésén foglalkozott. A fideszes politikus ezzel összefüggésben arról beszélt, álláspontjuk szerint a Bankszövetségnek érdemes lenne nyilvánosságra hoznia javaslatát, amely kapcsán egy konzultációt is le kellene folytatnia az érintettekkel.

Rogán Antal sajtótájékoztatója

Rogán Antal elmondta, a Fidesz a devizahitelesek megsegítése érdekében törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben a kilakoltatási moratórium április 30-ig való kiszélesítését és az árfolyamgát teljes hozzáférhetőségét javasolják. A frakcióvezető kitért rá, az árfolyamgát egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre. Az árfolyamgáttal kapcsolatban sok belépési korlát volt megfogalmazva, ezek közül a legfontosabb, hogy nem léphetettek be az árfolyamgátba olyanok, akiknek 90 napon túli tartozással rendelkeztek – mutatott rá Rogán Antal, hozzáfűzve, Magyarországon több mint 150 ezer családot érint ez a probléma, ezért az ő számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát teljes kinyitása.

A nagyobbik kormánypárt frakciójának vezetője hangsúlyozta, arra kérik az Országgyűlést, még a mai napon tárgyalja meg, holnap pedig fogadja el a törvényjavaslatot, ennek megfelelően azt kérvényezik a parlamenti pártoktól, járuljanak hozzá a házszabálytól való eltéréshez. Rogán Antal megfogalmazása szerint a kilakoltatási moratórium kiszélesítésére és árfolyamgát teljes megnyitására egyaránt szükség van, ezért a „sürgősségi tárgyalás ilyen esetben indokolt”. Eddig szinte minden alkalommal így tárgyaltuk a devizahitelesek megsegítését szolgáló intézkedéseket, így azt gondolom, erre is van reális lehetőség – jelentette ki a frakcióvezető.

Újságírói kérdésre közölte azt is, rendkívül fontosnak tartaná, ha a devizahiteleket érintő bírósági ügyekben minél előbb hozna egy jogegységi döntést a Kúria.

Mindenki találhat megoldást

Nem maradhat olyan ember Magyarországon, aki nem kap segítséget. Az a törvény, amit most leteszünk az asztalra, azt jelenti, hogy minden devizahiteles fizetési problémával küszködő valamilyen megoldási formát választhat. Most már a működő megoldási formákból senki nem lesz kizárva – jelentette ki Rogán Antal, a devizahitelesek megsegítésére vonatkozó törvényjavaslatot érintő kérdésre válaszolva.

Az árfolyamgát költségein a kormány és a bankok osztoznak. Ez a javaslat, amit most benyújtunk, méltányos és jutányos mind a bankok, mind a kormány részéről. Ez a javaslat ezért jó, mert tényleg mindenki számára hozzáférhetővé tesz valamilyen segítségi formát – húzta alá a Fidesz frakcióvezetője.

Politikai provokáció a szoborállítás

Én soha az életben nem értettem egyet azzal, hogy Horthy Miklósnak szobra legyen. Én azt gondolom, hogy sem neki, sem Kádárnak nem jár – válaszolta a témára vonatkozó újságírói kérdésre Rogán Antal.

Hozzátette, Belváros polgármestereként az elmúlt években következetes álláspontot képviselt abban atekintetben, hogy közterületen, ahol az önkormányzatnak illetékessége van, ilyen szobrot felállítani nem lehet. A frakcióvezető kitért rá, közleményében azért minősítette politikai provokációnak a szoboravató akciót, mert - mint fogalmazott - „itt semmilyen új szoborról nincsen szó, ez a szobor hét éve ott van ebben az ominózus templomban, most annyi történt, hogy kihozták egy lépcsőre, amit nyilván provokatív szándékkal tettek meg, és ezt a szándékot kell a leghatározottabban visszautasítani”.

(fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések