ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Viharzónában

Európa hajója viharzónába került, és az előre látható időszakban ott is marad. Hazánk elkerülte a legrosszabbat, a görögökéhez hasonló mértékű eladósodást, de még nem szilárdította meg a helyzetét. Nagyon résen kell lennünk, hogy a felemelkedő birodalmakkal erős kapcsolatokat építsünk ki, különben lemaradunk. Nagyjából így foglalható össze Orbán Viktor üzenete, amelyet a külföldön dolgozó magyar diplomatákhoz és persze az itthon dolgozó vagy nem dolgozó milliókhoz intézett. És mit ért meg ebből az átlagpolgár? Hogy jó lesz kapaszkodni, mert rázós útszakasz következik.

Létrehozva: 2011. augusztus 30., 08:48 | Utoljára frissítve: 2011. augusztus 30., 09:00
nyomtat küld

Azzal a szóval, hogy „globalizáció”, az ezredforduló előtti néhány évben ismerkedtünk meg, és olyan fogalmakhoz társult, mint multinacionális vállalatok vagy liberalizáció. Az átlagember számára mindez azt jelentette, hogy az erős nyugati vállalatbirodalmak még erősebbek lettek. Magát a globalizációt leegyszerűsítve úgy jellemezhetnénk, hogy a fejlett világ hatalmai erőnek erejével lebontották azokat a jogi és pénzügyi akadályokat, amelyek az egyes államok piacait védték, hogy akadálytalanul folyhasson a kereskedelem és növekedhessen a profit. A számításokba azonban hiba csúszhatott. A szabad pálya váratlanul nemcsak a nagy világcégeknek volt kedvező, de a szegény, így rendkívül olcsó munkaerővel rendelkező árutermelőknek is. A jól fizetett, betegbiztosítással, nyugdíjjal, sztrájkjoggal kényeztetett európai munkaerővel előállított termékek óhatatlanul drágábbak, mint a félvad körülmények között termelt tengerentúliak. A bordeaux-i bor nem rúg labdába a dél-afrikai mellett. A brazil nádcukor még hajóra rakva is olcsóbb, mint az itteni répacukor.

A teljes írás az MNO-n olvasható.

(Jámbor Gyula - Magyar Nemzet)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések