ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Orbán: Az ország a saját lábán áll

A rezsicsökkentésről, az árvízi védekezésről, a kormányprogramról, a gazdaságról, az ellenzékről, a médiáról és a jövő évi választás előtti kampánnyal kapcsolatos várakozásairól is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szombati, az Axel Springer cégcsoporthoz tartozó megyei lapokban megjelent, Egy ország, amely a saját lábán áll című interjúban.
Létrehozva: 2013. június 22., 11:13 | Utoljára frissítve: 2013. június 22., 18:20
nyomtat küld

A kormányfő a dunai árvízi védekezésről azt mondta, "óriási, sikeres összefogás volt", személyes részvételét a védekezés szervezésében és irányításában azzal indokolta, hogy "ez egy soha nem látott próbatétel volt". Mint mondta, azért volt ott gátakon, hogy az embereket meggyőzze: "nagy a baj, jönni kell! Mert ha a miniszterelnök nem megy, akkor a többiek miért tennék?" Orbán Viktor szerint az árvízi védekezés is azt mutatta, hogy a magyarok össze tudnak fogni. "A bajban kiderült, hogy mire vagyunk képesek" - fogalmazott, ezúton is köszönetet mondva a több tízezer önkéntesnek. Az emberek időnként inkább a rosszat látják meg, mint a jót, de ha kell, úgy össze tudunk fogni, mint talán senki a világon - fogalmazott.
   
A kormány és a kormányzó pártok megítéléséről szólva úgy vélte, válság idején nem népszerűek a politikusok, "ami tehát mögöttünk van, az nem népszerűség, hanem reménykedés. Reménykedés abban, hogy ha már ennyit dolgoztunk, akkor annak előbb-utóbb meglesz a látszatja." Sokat tett az ország - jelentette ki Orbán Viktor, példaként említve az oktatási és a nyugdíjrendszer átalakítását, amely során "nemcsak a kormány dolgozott sokat, (...) hanem az ország egésze". Megjegyezte, még nem úgy élünk, ahogy szeretnénk, még nem tudunk olyan életszínvonalat biztosítani, mint amilyenre vágyunk, de "a bűnözők börtönben vannak, megszűnt a félkatonai szervezetek szabad grasszálása, rendeztük a pénzügyeket".  "Ugyan nem élünk jól, de mindenki érzi, hogy stabilan állunk a lábunkon, és nem az IMF pénzén élünk" - mondta a kormányfő, hozzátéve: "a saját erőfeszítéseinknek köszönhetjük, hogy talpon vagyunk".
   
A kormányprogram időarányos végrehajtásáról szólva emlékeztetett arra, hogy a ma számon kérhető kormányprogram a Fidesz választási programja, aszerint dolgoznak, amit a választáson ígértek. Kifejtette: van olyan terület, ahol nyolcvan, másutt hetven vagy hatvannyolc százalékon állnak. "Azt gondolom, időarányosan jól teljesítünk, bár például a munkahelyteremtésben elmaradtunk, hiszen azt ígértem: tíz év alatt egymillió munkahelyet hozunk létre". Hozzátette, hogy ezt a vállalást most is érvényesnek tartja. "Ahol viszont gyorsabban haladunk, mint korábban gondoltam, az a rezsicsökkentés" - mondta.
   
Orbán Viktor kitért arra is, számított az átalakításokat kísérő negatív visszhangokra, tudta, hogy a bankok, a multik, a szolgáltatók érdekeit sértik a meghozott intézkedések, de sikerült megakadályozni, hogy ezek összeadódjanak és egy leküzdhetetlen ellenerő jöjjön létre. "Megosztottuk az ellenfeleinket, ugyanakkor megkötöttük a szükséges megállapodásokat is. Ebből adódóan a magyar gazdaság átszervezésének nagy munkáját nem tudták kívülről megakadályozni. Sem az uniós tagállamok fővárosaiból, sem Brüsszelből" - fogalmazott a kormányfő, hangsúlyozva: "olyan rendszert vezettünk be, amelyben a közteherviselést az eddiginél arányosabban osztjuk meg a nemzetközi cégek és a magyar emberek között. Ezért tudtuk az átalakításokat megszorítások nélkül véghezvinni."
   
Arra a felvetésre, hogy az ellenzék ezt nem így gondolja, Orbán Viktor azt mondta: "megszorításokkal vádolnak bennünket, miközben azt ők csinálták, amikor elvették a nyugdíj egy részét, csökkentették a fizetéseket. Mi öt százalékkal emeltük az idén a nyugdíjakat, és nőttek a bérek Magyarországon. Amit tettünk, az csak a terhek újfajta elosztása mellett volt lehetséges." Kiemelte, hogy a politika magán kezdte a megtakarítást. "Ez az első, legnehezebb évben adott nekünk tartást és erkölcsi alapot" - mondta.  A miniszterelnök kifejtette: a modern média feladata, hogy segítsen újjászervezni a korábban szétbomlasztott közösségeket, és ösztönözze újak létrehozását, függetlenül attól, hogy a hatalom, illetve a tőkegazdag réteg mit gondol erről. "Örömmel látom, hogy fejlődik a magyar tulajdonban lévő média" - mondta, hozzátéve: "de sok még a lehetőség".
   
Orbán Viktor elmondta azt is: "izgalmas, szép és erős" választási kampányra számít. "Szeretem a munkámnak ezt a részét is, hiszen a választás a demokrácia ünnepe, és remélem, hogy a polgárok a kampányt is úgy fogják fel, itt a nagy lehetőség, hogy döntsenek a jövőjükről, arról, hogy merre menjen Magyarország!" - mondta.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések