ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Kiterjesztheti az árfolyamgátat az Országgyűlés

Az Országgyűlés mai ülésén kivételes sürgős eljárás után mindenkinek lehetővé teszi a belépést az árfolyamgátba, és április 30-ig kiterjeszti a végrehajtási moratóriumot, továbbá elfogadhatja azt a kormánypárti javaslatot, amely szabadságvesztéssel teszi büntethetővé a becsületsértő felvételek készítőit.
Létrehozva: 2013. november 5., 08:49
nyomtat küld

A Ház ülése reggel 8 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követően születhet határozat arról a kormányzati javaslatról, amely a tervek szerint azoknak is biztosítaná az árfolyamgátat, akiknek 90 napon túli fizetési késedelmük van. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a javaslat vitájában azt mondta, legalább egy megoldást mindenkinek biztosítanak a devizahitelével kapcsolatos problémájára.
   
A parlament emellett elfogadhatja a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását is, amit a bajai videoüggyel indokoltak a kormánypártok. E szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntethető, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki ezt elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, három évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntethető.
   
A szavazások után a 2014-es büdzsét megalapozó törvénymódosításokról kezdődik összesen több mint ötórásra tervezett általános vita. A kormány költségvetési javaslata 2 százalék körüli GDP-növekedéssel, GDP-arányosan 2,9 százalékos államháztartási hiánnyal és 2,4 százalékos inflációval számol. A kabinet várakozása szerint a fogyasztás 1,9 százalékkal, a reálkereset 2 százalékkal nőhet jövőre, míg az államadósság a GDP 76,9 százalékra csökken az idén év végén várható 77,4 százalékról.
   
Ugyancsak az e heti második ülésnapon tárgyalhatják az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépésével összefüggő törvénymódosításokat.

(MTI-fidesz.hu)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések