ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Szerződésen alapul a következő ciklus munkája

A Fidesz XIV., szombati rendkívüli kongresszusának egyik leghangsúlyosabb üzenete az volt, hogy az idei választás mérföldkő lesz az ország életében, ekkor dől el, folytatódik vagy megtörik a fejlődés íve.
Létrehozva: 2002. február 18., 11:33 | Utoljára frissítve: 2002. október 25., 15:32
nyomtat küld

A tanácskozás az Összefogás kongresszusa nevet kapta, és ennek jegyében a Fidesszel együttműködési megállapodást kötött szervezetek vezetői is felszólaltak a budapesti Körcsarnokban rendezett eseményen.
Orbán Viktor kormányfő a kongresszuson aláírta a Fidesz és a polgárok jelképes szerződését, amely - utalva a tervezett 2012-es budapesti olimpiára - öt karikába foglalva tartalmazza a párt választási programjának főbb elemeit. Ennek értelmében 2006-ig elérik, hogy a szociálpolitikai kedvezmény összege egy gyerek után egymillió, két gyerek után kétmillió, három gyerek után hárommillió forint legyen, a magyar polgár átlagos keresete pedig megkétszereződjön.
A tervek között szerepel, hogy minden dolgozni akaró és tudó polgár munkához jusson, az adómentes jövedelem egygyerekeseknél egymillió, kétgyerekeseknél kétmillió, háromgyerekeseknél pedig hárommillió forint legyen.
2006-ig bevezetik az egyéni számlás nyugdíjrendszert, és továbbra is töretlenül növelik a nyugdíjak vásárlóértékét, négy új híd épül a Dunán, minden jelenlegi autópálya eléri az országhatárt, és további több mint 500 kilométer gát építését, megerősítését végzik el.
Az ellenzékkel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: a kormánynak nehéz időszakot kellett kiállnia a támadások miatt. OrbánViktor szerint a Fidesz soraiban egyre többen érzik úgy, hogy eleget tűrtek, és sokan elérkezettnek látják az időt a visszavágásra. - De nem úgy van az - figyelmeztetett a kormányfő, aki óva intett attól, hogy az ellenfél által kijelölt úton haladjon a párt, mert "csak a döglött hal úszik az árral".
A jövő terveinek megvalósítása előtt azonban Orbán Viktor szerint meg kell küzdeni a múlt erőivel. - És ha az orrom nem csal, akkor utoljára - fűzte hozzá a miniszterelnök.
A felszólalók méltatták a kormány elmúlt négyéves munkáját. Pokorni Zoltán pártelnök azt mondta: a polgárok ma jobban élnek, mint 1998-ban, jobban bízhatnak önmagukban és a jövőben. Emlékeztetett a magyar gazdasági növekedés mértékére, a családtámogatási rendszer újrateremtésére és megerősítésére, és arra, hogy Magyarország keserves tíz év után joggal kérheti felvételét az Európai Unióba.
A felszólaló határon túli magyar politikusok a tavaly életbe lépett kedvezménytörvényt méltatták. Pokorni Zoltán leszögezte: a határon túl élő magyar közösség sorsáért, életéért közös a felelősség.
Az áprilisi választásokkal kapcsolatban visszatérő gondolat volt, hogy az ország a jövőjéről dönt. A pártelnök megfogalmazása szerint a polgároknak azt kell eldönteniük, hogy a jövőt választják-e, vagy visszasegítik a kormányba a múlt század hatalomgyakorlóit.
Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, a német keresztény pártok kancellár-jelöltje a választásokat történelmi jelentőségűnek nevezte, mert ekkor dől el szerinte, hogy folytatódhat-e az a sikeres politika, amelyet Orbán Viktor és kormánya indított el. Az európai uniós csatlakozás kapcsán Edmund Stoiber arra helyezte a hangsúlyt, hogy Orbán Viktor jól képviseli Magyarország érdekeit Brüsszelben, "egy öntudatos Magyarországot kíván bevinni az EU-ba".

 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések