ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Önkormányzat

A magyar sportban érdemi elmozdulást hozott a TAO-rendszer 
2013. november 7., 13:28
A TAO nemcsak sport, hanem gazdaságfejlesztési program is - hangsúlyozta Kósa Lajos.
Szociális tűzifaprogrammal a magyar családokért 
2013. november 7., 13:25
A tűzifaprogramban a tavalyi egymilliárd forint helyett idén kétmilliárd forintos pályázati keretösszeg áll rendelkezésre az ötezer fő alatti önkormányzatok számára - mondta Tilki Attila.
Eddig a házak mintegy felébe költöztek be 
2013. november 7., 11:46
Az első ütemben megépült 80 lakóházból eddig 39-et foglaltak el a devizahitelük miatt bajba jutott családok, s nemsokára érkezik még 3-5 pályázatnyertes család is.
Intézkedéseket vár a főpolgármester a BKK-tól 
2013. november 6., 16:16
Tarlós István Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának írt nyílt levelében a javító intézkedések sürgős megtételét és a végrehajtásról való folyamatos tájékoztatást kérte.
Elkezdődött a kerékpárút építése a Velencei-tó déli partján 
2013. november 6., 13:10
A fejlesztéstől a térség turisztikai vonzerejének növekedését várják.
Bajnaiék visszaállítanák a 2010 előtti kudarcos adórendszert 
2013. november 5., 17:43
Ha Bajnai Gordonon és a szocialistákon múlna, megint a bankok adóznának kevesebbet és a családok húznák a rövidebbet - emeli ki Pósán László.
Átadták az újpesti uszodát 
2013. november 5., 16:02
Az új létesítményben egy nagyobb méretű medence és egy tanmedence kapott helyet korszerű víztisztító és vízforgató berendezésekkel, a fitneszrészlegben pezsgőfürdőt alakítottak ki.
Új befektetőket vonz Kecskemét északi elkerülőjének megépítése 
2013. november 4., 13:32
Szijjártó Péter elmondta, Kecskemét a magyar autóipar egyik fellegvárává vált az elmúlt években, ezért az itteni fejlesztéseket a kormány kiemelten kezeli.
Nyolcszázmillió forintot meghaladó közvilágítás-korszerűsítés indul Kecskeméten 
2013. november 1., 13:09
Egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően Kecskemét önkormányzata 839 millió 800 ezer forintból 5456 lámpatestet cserélhet korszerű LED-es fényforrásra.
Új sebészeti tömb épül a Pándy Kálmán kórházhoz Gyulán 
2013. október 31., 18:01
Az intézmény a város egyik legnagyobb foglalkoztatója 2193 dolgozójával, sok helyi kis- és közepes vállalkozás részére biztosít beszállítói piacot - mondta Görgényi Ernő polgármester.
Ivóvízminőség-javító program Mórahalmon és térségében 
2013. október 31., 16:03
Nógrádi Zoltán elmondta: a program általános célja a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása, a projektben tíz település vesz részt.
Letették a szombathelyi Markusovszky kórház belgyógyászati tömbjének alapkövét 
2013. október 31., 13:34
A jelenlegi kormányzati ciklus ideje alatt összesen 124 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett és érkezik Vas megyébe - hangsúlyozta Hende Csaba.
Világszínvonalú PET-centrum épül a Kaposvári Egyetemen 
2013. október 31., 08:18
A PET-centrum nemcsak a kaposváriakat, hanem az egész országot szolgálni fogja - hangsúlyozta Szita Károly.
Kriza Ákos visszautasította a helyi egészségügyet ért MSZP-s "támadást 
2013. október 30., 17:01
Az MSZP egyszerre támadt rá agresszívan a miskolci orvos- és ápolótársadalomra és a vizsgálatot kezdeményező miniszterelnökre.
Átadták a rákoskeresztúri buszsávot 
2013. október 30., 15:54
A 2009-ben indult projekt összköltsége mindegy 1,3 milliárd forint, ebből az unió 881 millió forintot, a főváros pedig 350 forintot állt.
"Eger úgy újul meg, hogy közben megőrzi értékeit" 
2013. október 30., 15:47
A kormány döntése értelmében több mint 1,1 milliárd forinttal emelik az egri történelmi belváros rehabilitációjára szánt keretet.
Előző   1 2 3 4 5 6 7 8  Következő
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
InterjúÖnkormányzati választások 2010 InterjúkPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések