ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
A fidesz.hu Fórumának elindításával nem az volt a célunk, hogy az ezernyi, már létező fórum után létrehozzunk egy ezer-egyedik ugyanolyat. Olyan modellt szeretnénk itt működtetni, amely máshol (például a BBC honlapján) már bevált, és amely esélyt nyújt arra, hogy értelmes kérdésekre értelmes válaszok születhessenek. Feltett szándékunk, hogy elkerüljük a szokványos fórumok tipikus problémáit: az alpári stílust, a személyeskedést, a témakerülést, a végtelen hosszúságú üzeneteket és a tartalmatlan fecsegést. A fidesz.hu mostani megújulása ennek a szándéknak a megerősítését jelenti.

A topicok általában egy-egy hírhez, cikkhez kapcsolódnak, a hozzászólások terjedelme továbbra is korlátozott. A Fórum előmoderált, vagyis egyetlen üzenet sem jelenhet meg addig, amíg egy moderátor nem ellenőrzi azt, és nem minősíti minden szempontból megjelenésre alkalmasnak. Szempontjaink egyszerűek: a kulturált, tömör, színvonalas hozzászólásoknak fogunk helyet adni. Igen, ezek korlátok. De hiszünk abban, hogy az értelmes közös gondolkodásnak nem szabnak gátat.

Törekszünk arra, hogy az aktuális belpolitikai kérdések súlyuknak megfelelő mértékben ott legyenek a Fórum kínálatában. Azt szeretnénk, ha kérdéseink nyomán egyfajta "tudásgyűjtő" jöhetne létre minden témában: olyan gyűjtemények, ahol eltérő vélemények, különböző szempontok egymás mellett jelenhetnek meg, és az érdeklődők ezeken keresztül teljes, de legalábbis teljesebb képet kaphatnának az adott problémáról. Nem szabályos "vitafórum", de alkalmas terepe a nyitott, egymásra figyelő párbeszédnek. Moderátoraink - folyamatos küzdelemben az idővel és személyes elfogultságukkal - ezt az elvet fogják követni.
 
moderálási alapelvek regisztráció levél a moderátornak
 
Orbán: Magyarország megérdemli, hogy sikeres legyen
2013. május 16.
Magyarország azon kevés európai országok egyike, amelyek csökkentik államadósságukat - állapítja meg Orbán Viktor miniszterelnök a Euromoney májusi kiadásának Magyarországról összeállított ismertetőjében.
Orbán: A saját utunkon kell továbbmennünk
2013. május 15.
Csak a magunk útján, magyar és keresztény kultúránk értékeire építkezve lehetünk erős ország és sikeres nemzet - jelentette ki Orbán Viktor.
Magyarországgal szemben nem demokráciaeljárás, hanem rezsieljárás zajlik
2013. május 8.
Hazánkat arra akarják kényszeríteni, hogy vonja vissza a rezsicsökkentést, továbbá arra, hogy a bankok és nagyvállalatok adóztatása helyett nyugdíjakat és családtámogatásokat csökkentsen - fogalmazott Rogán Antal.
Zsigó: A kormány megerősítette a család értékeit
2013. május 15.
A kormány számos intézkedést hozott a családok érdekében - jelentette ki Zsigó Róbert.
Nemzeti Konzultáció 2010.
2010. november 5.
Összkárpát-medencei ifjúsági találkozó a Csallóközben
2013. május 15.
A nyár leggazdagabb és legsokrétűbb felvidéki programját szeretnék megteremteni.
Gyurcsányt, Bajnait és Szilvásyt is meghallgathatja a bizottság
2013. május 14.
"Szocialista képviselőtársaink mindenről beszélnének, csak a baloldali kormányok alatt történt Portik - Laborc találkozókról elterelhessék a figyelmet" - hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
"Magyarország a saját lábán áll"
2013. május 13.
Magyarország nem akar sem a finnek vagy éppen a németek segítségére szorulni - hangsúlyozta Orbán Viktor hétfőn Helsinkiben.
"Magyarország nem az uniós megszorítások útját járja"
2013. május 13.
A magyar kormány, a megszorítások útjára nem lépve, saját magán próbál spórolni akkor, amikor uniós zárolásokat vezet be az EU kérésére - jelentette ki Rogán Antal.
Emelkedik a fogyatékkal élők támogatása
2013. május 13.
Minden olyan intézkedés, amely a magyar családok, a magyar emberek terheit csökkenti, mindannyiunk számára közös siker - mondta Zsigó Róbert hétfőn.
Fölényes fideszes győzelmek az időközi választásokon
2013. március 25.
Szentendrén és Dunakeszin is a fideszes jelöltek győztek az időközi önkormányzati képviselő-választásokon. Fideszes polgármestere lett Tiszabőnek és Tiszaszigetnek is.
"Világos érveink vannak minden döntésünkkel kapcsolatban"
2013. május 12.
Az európai szabályokat meg kell védeni, de vitatkozni is kell, mivel úgy nem lehet élni, hogy ha Brüsszelből valaki azt mondja, hogy valami nem jó, azt csak úgy elfogadjuk - nyilatkozta Orbán Viktor a SIC Notícias nevű portugál hírtelevíziónak.
Varga: Zárol és beruházásokat halaszthat a kormány
2013. május 10.
Összesen 92,9 milliárd forintot zárol a kormány a költségvetésben - jelentette ki Varga Mihály.
Főhajtás Bara József sírjánál
2013. május 12.
Bara József sírjánál emlékezett Orbán Viktor péntek délután.
Szájer: Nem lehet kettős mérce
2013. március 20.
Magyarország betartja az európai intézmények szabályait, és ugyanezt várja el másoktól is, ebben nem lehet kettős mérce - szögezte le Szájer József.
Elfogadhatatlanok a Bizottság által javasolt lépések
2013. május 9.
Orbán Viktor a deficiteljárás megszüntetéséhez szükséges lépések kidolgozását kéri a nemzetgazdasági minisztertől.
"A baloldali kormányok, ha kellett, az ördöggel is cimboráltak"
2013. április 24.
Ma már biztos, hogy az alvilág összejátszott a titkosszolgálatokkal a baloldali kormányok idején - hangsúlyozta Kocsis Máté.
"A család minden életképes társadalom elsőszámú erőforrása"
2013. május 8.
Akármilyen is lesz az európai világ a válság után, az csak a családra épülhet - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Győrben.
A kormány rejtett erőforrásként tekint a cigányságra
2013. május 7.
A cigány közösség egy rejtett erőforrás, tartalék a magyar gazdaságnak - jelentette ki Orbán Viktor.
Rogán: Megvédjük a családokat és a rezsicsökkentést
2013. március 12.
A rezsicsökkentés megvédésére a Fidesz-frakció rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a csütörtöki napra - jelentette be Rogán Antal.
Orbán: Tegyük Magyarországot a tudás földjévé!
2013. május 6.
A tudósok bátorsága hajtja előre a világ kerekét - hangsúlyozta Orbán Viktor.
 
Online fogadóóra Selmeczi Gabriellával
2011. október 18.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője internetes fogadóórát tart a fideszfrakcio.hu fórumán 2011. október 19-én szerdán, 13 órától 14 óráig.
Online fogadóóra L. Simon Lászlóval
2013. január 16.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. január 17-én csütörtökön, 10:30-tól 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Kocsis Mátéval
2013. február 14.
Dr. Kocsis Máté, a FIDESZ komunikációs igazgatója internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. február 14-én csütörtökön, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Láng Zsolttal
2013. február 27.
Dr. Láng Zsolt, II. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. március 1-én pénteken, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Németh Szilárddal
2013. május 22.
Németh Szilárd, XXI. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. május 23-án csütörtökön, 14 órától 16 óráig.
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések