ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
A fidesz.hu Fórumának elindításával nem az volt a célunk, hogy az ezernyi, már létező fórum után létrehozzunk egy ezer-egyedik ugyanolyat. Olyan modellt szeretnénk itt működtetni, amely máshol (például a BBC honlapján) már bevált, és amely esélyt nyújt arra, hogy értelmes kérdésekre értelmes válaszok születhessenek. Feltett szándékunk, hogy elkerüljük a szokványos fórumok tipikus problémáit: az alpári stílust, a személyeskedést, a témakerülést, a végtelen hosszúságú üzeneteket és a tartalmatlan fecsegést. A fidesz.hu mostani megújulása ennek a szándéknak a megerősítését jelenti.

A topicok általában egy-egy hírhez, cikkhez kapcsolódnak, a hozzászólások terjedelme továbbra is korlátozott. A Fórum előmoderált, vagyis egyetlen üzenet sem jelenhet meg addig, amíg egy moderátor nem ellenőrzi azt, és nem minősíti minden szempontból megjelenésre alkalmasnak. Szempontjaink egyszerűek: a kulturált, tömör, színvonalas hozzászólásoknak fogunk helyet adni. Igen, ezek korlátok. De hiszünk abban, hogy az értelmes közös gondolkodásnak nem szabnak gátat.

Törekszünk arra, hogy az aktuális belpolitikai kérdések súlyuknak megfelelő mértékben ott legyenek a Fórum kínálatában. Azt szeretnénk, ha kérdéseink nyomán egyfajta "tudásgyűjtő" jöhetne létre minden témában: olyan gyűjtemények, ahol eltérő vélemények, különböző szempontok egymás mellett jelenhetnek meg, és az érdeklődők ezeken keresztül teljes, de legalábbis teljesebb képet kaphatnának az adott problémáról. Nem szabályos "vitafórum", de alkalmas terepe a nyitott, egymásra figyelő párbeszédnek. Moderátoraink - folyamatos küzdelemben az idővel és személyes elfogultságukkal - ezt az elvet fogják követni.
 
moderálási alapelvek regisztráció levél a moderátornak
 
Jelentős kulturális beruházások indultak országszerte
2013. július 28.
A kormány eddig több mint 100 milliárd forintot fordított a kulturális örökség megőrzésére.
"Most van, a jövőben nem lesz"
2013. július 26.
Olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti össze a magyar pénzügyi rendszert, de visszautasítja azt a cinikus magatartást, hogy hát ilyen a boksz, így működik a pénzvilág - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A bukott baloldal miniszterelnöke semmit sem tanult
2013. július 27.
A bukott baloldal, bukott miniszterelnöke megint a bankok oldalára állt - hangsúlyozta Rogán Antal.
A Fidesz támogatja a családi adókedvezmény kibővítését
2013. július 24.
A 2010-ig működő adórendszer átalakítására egyértelműen szükség volt, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormányok által megalkotott adórendszer sem a munkát, sem pedig a gyermeknevelést nem támogatta - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.
Megőrzés, megújítás, minőség - elindult a Darányi Ignác Terv + képek
2012. január 16.
Azok a teljesítmények, amelyeket a vidék nyújtani képes, sorsdöntőek az egész magyarság számára - jelentette ki Orbán Viktor.
Navracsics: Elképesztő az uniós biztos nyilatkozata
2013. március 19.
Navracsics Tibor szerint alapvetően politikai jellegű észrevételek hangzanak el a magyar alkotmánymódosítás kapcsán.
"Próbáljunk erőt meríteni a múltunkból"
2013. július 24.
"Ezt a fajta előretekintő, önmagunk értékeiben biztosan, a magunk erejében meg a Jóisten segítségében bízó mentalitást szeretnénk megvalósítani" - mondta a házelnök.
Nyári gyermekétkeztetés kormányzati segítséggel
2013. július 22.
A kormány az önkormányzatokkal karöltve mindent megtesz a gyermekek és a családok megélhetésének könnyítéséért - hangsúlyozta Kocsis Máté.
"A nemzet közös célokért képes együttműködni"
2013. július 20.
"Azok az országok vághatnak bele ilyen versenybe, akik érzik, hogy biztosan állnak a lábukon" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
"Magyarország Európa lovasközpontja lehet"
2013. július 20.
Európai mércével is egyedülálló, hogy egy kormány nemzeti lovasprogramot alkosson - jelentette ki Horváth László.
Orbán: Sikerült megfordítani a rossz folyamatokat
2013. július 16.
Csökken az államadósság, harmadik éve 3 százalék alatti a költségvetési hiány, az ország a saját lábán áll - hangsúlyozta Orbán Viktor.
"Komoly sikereket értünk el Közép-Európában és a világban is"
2013. július 20.
"Jelentős mértékben hozzájárultunk a közép-európai együttműködés erősítéséhez, a szomszédos országokkal lényegesen javítottuk vagy stabilizáltuk kapcsolatunkat" - mutatott rá a külügyminiszter.
Kétéves csúcson a miniszterelnök népszerűsége
2013. július 18.
A biztosan szavazók körében továbbra is meghatározó a Fidesz fölénye.
A Fidesz a munkavállalók mellett
2013. július 15.
Azt szeretnénk elérni, hogy a munkavállalók nettó fizetésének a reálértéke, - a fizetésük vásárlóereje - a továbbiakban is megmaradjon, illetve emelkedjen - jelentette ki Selmeczi Gabriella.
A Gyurcsány-Bajnai szövetség nem ismer határokat a gyűlöletkeltésben
2013. július 17.
Bajnai Gordon Rui Tavaressel együtt ünnepli az EP hazánkat elítélő határozatát - jelentette ki Ágh Péter.
"Keressük a lehetőséget a devizahitelesek szerződéseinek módosítására"
2013. július 17.
A megkötött szerződések esetében is mérlegelik, hogy a kritériumok teljesülnek - közölte a közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Közel kétszáz pályázat érkezett a szociális földprogramra
2013. július 16.
A földprogram célja, hogy munkához juttassa a vidéken élő, hátrányos helyzetű embereket - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella.
Rács mögé kerülhet a maffiabaloldal egyik központi figurája
2013. július 5.
A bírósági ítélet nyilvánvalóvá tette, hogy a maffiabaloldal veszélyes Magyarországra és a társadalomra - jelentette ki Kocsis Máté.
Gulyás: Megsértik a magyar önrendelkezést és a közösségi jogot
2013. július 14.
Szomorúak vagyunk, hogy van olyan európai intézmény, ami tisztán magyar belpolitikai kérdéseket az európai pártpolitikába ilyen mértékben von be - mondta Gulyás Gergely a Tavares-jelentéssel kapcsolatban.
Veszélyes útra lép az Európai Parlament
2013. május 7.
A bankárok és a monopolhelyzetben lévő szolgáltatók, felhasználva az európai intézményeket, nyomás alá akarnak helyezni bennünket, hogy vonjuk vissza a rezsicsökkentést, és töröljük el, vagy csökkentsük a bankadót - fogalmazott Orbán Viktor.
Fónagy: Cél a vasúti közlekedés további fejlesztése
2013. július 12.
A MÁV 2013-as működése, a tisztek avatása is bizonyítja, hogy a vasútnak az egész világon és Magyarországon is volt, van és lesz jövője - mondta Fónagy János.
 
Online fogadóóra Selmeczi Gabriellával
2011. október 18.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője internetes fogadóórát tart a fideszfrakcio.hu fórumán 2011. október 19-én szerdán, 13 órától 14 óráig.
Online fogadóóra L. Simon Lászlóval
2013. január 16.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. január 17-én csütörtökön, 10:30-tól 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Kocsis Mátéval
2013. február 14.
Dr. Kocsis Máté, a FIDESZ komunikációs igazgatója internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. február 14-én csütörtökön, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Láng Zsolttal
2013. február 27.
Dr. Láng Zsolt, II. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. március 1-én pénteken, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Németh Szilárddal
2013. május 22.
Németh Szilárd, XXI. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. május 23-án csütörtökön, 14 órától 16 óráig.
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések