ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
A fidesz.hu Fórumának elindításával nem az volt a célunk, hogy az ezernyi, már létező fórum után létrehozzunk egy ezer-egyedik ugyanolyat. Olyan modellt szeretnénk itt működtetni, amely máshol (például a BBC honlapján) már bevált, és amely esélyt nyújt arra, hogy értelmes kérdésekre értelmes válaszok születhessenek. Feltett szándékunk, hogy elkerüljük a szokványos fórumok tipikus problémáit: az alpári stílust, a személyeskedést, a témakerülést, a végtelen hosszúságú üzeneteket és a tartalmatlan fecsegést. A fidesz.hu mostani megújulása ennek a szándéknak a megerősítését jelenti.

A topicok általában egy-egy hírhez, cikkhez kapcsolódnak, a hozzászólások terjedelme továbbra is korlátozott. A Fórum előmoderált, vagyis egyetlen üzenet sem jelenhet meg addig, amíg egy moderátor nem ellenőrzi azt, és nem minősíti minden szempontból megjelenésre alkalmasnak. Szempontjaink egyszerűek: a kulturált, tömör, színvonalas hozzászólásoknak fogunk helyet adni. Igen, ezek korlátok. De hiszünk abban, hogy az értelmes közös gondolkodásnak nem szabnak gátat.

Törekszünk arra, hogy az aktuális belpolitikai kérdések súlyuknak megfelelő mértékben ott legyenek a Fórum kínálatában. Azt szeretnénk, ha kérdéseink nyomán egyfajta "tudásgyűjtő" jöhetne létre minden témában: olyan gyűjtemények, ahol eltérő vélemények, különböző szempontok egymás mellett jelenhetnek meg, és az érdeklődők ezeken keresztül teljes, de legalábbis teljesebb képet kaphatnának az adott problémáról. Nem szabályos "vitafórum", de alkalmas terepe a nyitott, egymásra figyelő párbeszédnek. Moderátoraink - folyamatos küzdelemben az idővel és személyes elfogultságukkal - ezt az elvet fogják követni.
 
moderálási alapelvek regisztráció levél a moderátornak
 
Navracsics: A cél az identitás megőrzése
2013. augusztus 26.
Magyarország európai uniós tagsága folytán megnyílt a lehetőség a szórványmagyarsággal való könnyebb kapcsolattartásra, ugyanakkor a megnyíló munkaerőpiac miatt új magyar közösségek jelentek meg külhonban - mondta Navracsics Tibor.
Soha ilyen erős nemzetközi bizalom nem volt hazánk iránt
2013. augusztus 25.
Amióta Magyarország szakított a Gyurcsány - Bajnai - kormányok bukott gazdaságpolitikájával, az ország stabil lábakon áll - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.
Rendkívüli ülésen tárgyalja a Ház a pedagógus-béremelés kiterjesztését
2013. augusztus 25.
A képviselők a köznevelési törvény módosítását tárgyalják meg és kedden már szavaznak is a pedagógus-béremelés kiterjesztéséről.
"Biztonságot, stabilitást hozó magyar-román kapcsolatra van szükség"
2013. augusztus 23.
Egy román hazafival könnyebben szót értek, mint egy olyan románnal, akinek a nemzeti kérdés kevésbé fontos - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Rogán: A bankoknak is viselniük kell a kockázatot
2013. július 24.
Nem szabad minden terhet a devizahitelt felvevő családokra hárítani - emelte ki Rogán Antal.
Mécsesgyújtás a Terror Háza Múzeumnál
2013. augusztus 23.
Mécsesgyújtással emlékeztek a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, pénteken a budapesti Terror Háza Múzeumnál.
A Fidesz-kormány a munkavállalók oldalán áll
2013. augusztus 22.
Minden magyar ember azt szereti, ha nem dolgozik hiába, ha fizetése többet ér, és ma ez így van - emelte ki Zsigó Róbert.
Pedagógus-béremelés lesz szeptember 1-jétől
2013. június 30.
 Balog Zoltán a kormány döntését a Pedagógusok Szakszervezetének vasárnapi ülésén az érintettekkel is ismertette.
Kövér: Egyre arrogánsabban érvényesítik az érdekeiket
2013. augusztus 21.
Kövér László szerint a nagyhatalmak egyre arrogánsabban érvényesítik érdekeiket.
"Az ország és a honvédség megújításának idejét éljük"
2013. augusztus 20.
Az országot ezer éven át azok tartották meg, azok építették fel és azok védték meg, akik teljesítették a kötelességüket, és most is azok tartják meg, akik elvégzik a munkát, akikre lehet számítani - fogalmazott Hende Csaba.
Orbán: A kormány támogatja a székesfehérvári fűtőerőmű visszavásárlását
2013. augusztus 21.
Orbán Viktor szólt arról is, hamarosan közbeszerzési döntés várható a Székesfehérvárt elkerülő út építésének folytatásáról, emellett a Szent György kórház megkapja a korábban már megítélt 7,5 milliárd forintos fejlesztési támogatást.
Orbán: Szent István nélkül nem lehetnénk itt
2013. augusztus 19.
Szent István az emberek összekapcsolásával egyben tartotta a magyar nemzetet - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Hoppál: Bajnai titkolja a programját
2013. augusztus 15.
Miért nem hallottunk egyetlen szót sem arról, hogy a baloldal milyen programmal készülődik? - fogalmazott Hoppál Péter.
A Fidesz kiáll a megváltozott munkaképességűek mellett
2013. augusztus 16.
A Gyurcsány-Bajnai-kormány segély alapú támogatási rendszerben gondolkodott, holott a fogyatékosok érdekét a munka alapú rendszer szolgálja - mondta Tapolczai Gergely.
Kocsis: Tisztázni kell az ügy politikai szálait
2013. augusztus 10.
Át kell tekinteni, hogy terheli-e felelősség az akkori politikai vezetést azért, hogy a nyilvánvaló mulasztás miatt senkit sem vontak felelősségre - nyilatkozta Kocsis Máté a Magyar Nemzetnek a romagyilkosságokkal összefüggésben.
Budai: Meg kell védeni a termőföldünket
2012. június 6.
Az ellenzéki pártok a vidéki emberek, a gazdálkodók földéhségét kihasználva próbálnak maguknak politikai tőkét kovácsolni - jelentette ki Budai Gyula.
Jelentősen nőtt a Fidesz támogatottsága
2013. január 24.
A teljes népesség körében a Fidesz októberben 22 százalékon állt, most 27 százalékos a támogatottsága.
Hazánk felelősséget visel a határon túli magyarokért
2013. augusztus 14.
Ezt a felelősséget a magyar külpolitika felvállalja, és törekvéseinek középpontjában a kisebbségek számára biztosítandó emberi és közösségi jogok állnak - hangsúlyozta Németh Zsolt.
"Magyarország megszabadult az IMF-hiteltől"
2013. augusztus 12.
Ez a magyar emberek teljesítménye, hiszen saját erőnkből, külső segítség nélkül tudtunk megszabadulni ettől a nyomasztó adósságtól - fogalmazott Zsigó Róbert.
Zsigó: Több pénzzel számolhatnak a családok
2013. augusztus 10.
A családi adórendszer bővítésével további ötvenmilliárd forintról mond le az állam és adja azt az összeget a családoknak - jelentette ki Zsigó Róbert szombaton.
Zsigó: Tovább könnyíti a kormány az örökbefogadást
2013. augusztus 9.
Nem szabad, hogy a gyermekek azért töltsenek el éveket állami gondozásban, mert a leendő nevelőszülőnek nincs energiája végigcsinálni az ezzel járó procedúrát a bonyolult és ésszerűtlen törvények miatt - mondta pénteken Zsigó Róbert.
 
Online fogadóóra Selmeczi Gabriellával
2011. október 18.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője internetes fogadóórát tart a fideszfrakcio.hu fórumán 2011. október 19-én szerdán, 13 órától 14 óráig.
Online fogadóóra L. Simon Lászlóval
2013. január 16.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. január 17-én csütörtökön, 10:30-tól 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Kocsis Mátéval
2013. február 14.
Dr. Kocsis Máté, a FIDESZ komunikációs igazgatója internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. február 14-én csütörtökön, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Láng Zsolttal
2013. február 27.
Dr. Láng Zsolt, II. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. március 1-én pénteken, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Németh Szilárddal
2013. május 22.
Németh Szilárd, XXI. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. május 23-án csütörtökön, 14 órától 16 óráig.
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések