ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
A fidesz.hu Fórumának elindításával nem az volt a célunk, hogy az ezernyi, már létező fórum után létrehozzunk egy ezer-egyedik ugyanolyat. Olyan modellt szeretnénk itt működtetni, amely máshol (például a BBC honlapján) már bevált, és amely esélyt nyújt arra, hogy értelmes kérdésekre értelmes válaszok születhessenek. Feltett szándékunk, hogy elkerüljük a szokványos fórumok tipikus problémáit: az alpári stílust, a személyeskedést, a témakerülést, a végtelen hosszúságú üzeneteket és a tartalmatlan fecsegést. A fidesz.hu mostani megújulása ennek a szándéknak a megerősítését jelenti.

A topicok általában egy-egy hírhez, cikkhez kapcsolódnak, a hozzászólások terjedelme továbbra is korlátozott. A Fórum előmoderált, vagyis egyetlen üzenet sem jelenhet meg addig, amíg egy moderátor nem ellenőrzi azt, és nem minősíti minden szempontból megjelenésre alkalmasnak. Szempontjaink egyszerűek: a kulturált, tömör, színvonalas hozzászólásoknak fogunk helyet adni. Igen, ezek korlátok. De hiszünk abban, hogy az értelmes közös gondolkodásnak nem szabnak gátat.

Törekszünk arra, hogy az aktuális belpolitikai kérdések súlyuknak megfelelő mértékben ott legyenek a Fórum kínálatában. Azt szeretnénk, ha kérdéseink nyomán egyfajta "tudásgyűjtő" jöhetne létre minden témában: olyan gyűjtemények, ahol eltérő vélemények, különböző szempontok egymás mellett jelenhetnek meg, és az érdeklődők ezeken keresztül teljes, de legalábbis teljesebb képet kaphatnának az adott problémáról. Nem szabályos "vitafórum", de alkalmas terepe a nyitott, egymásra figyelő párbeszédnek. Moderátoraink - folyamatos küzdelemben az idővel és személyes elfogultságukkal - ezt az elvet fogják követni.
 
moderálási alapelvek regisztráció levél a moderátornak
 
Navracsics: Nemzeti stratégiát dolgoztunk ki
2013. szeptember 8.
„Az Európai Unióba vetett hit mélyponton van nem csak Magyarországon, más államokban is. Sok polgár azt látja ugyanis, hogy az EU nem képes kezelni a gazdasági válságot, így egyes országok, mint Magyarország is, nemzeti stratégiát dolgozott ki annak leküzdésére.
Magyarország nem kér Bajnai alkalmatlan és tehetetlen kormányzásából
2013. szeptember 7.
Erős a gyanú, hogy a Bajnai családnak volt egy kész forgatókönyve arról, hogyan vigyenek csődbe és semmizzenek ki egy nagyvállalatot, és ehhez lekenyerezett embereik is voltak - fogalmazott Zsigó Róbert.
Orbán: Újabb mérföldkőhöz érkeztünk
2013. szeptember 6.
A Suzuki-gyár a magyar gazdasági növekedés egyik motorja, és hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország tartós növekedési pályán maradjon- hangsúlyozta Orbán Viktor.
Orbán: A bankok erkölcsi kötelessége a devizahitel-szerződések módosítása
2013. szeptember 6.
A devizahiteleket úgy kell átalakítaniuk a pénzintézeteknek, hogy az árfolyam-módosításból származó veszteség nagy részét ők viseljék, ne pedig az emberek - emelte ki Orbán Viktor.
Rezsicsökkentés: újabb országos közéleti akciót indít a Fidesz
2013. szeptember 4.
Rezsicsökkentést támogató lakossági fórumokat tart majd a Fidesz; a megváltozott munkaképességűek által készített meghívókat a párt politikusai, aktivistái kézbesítik a rezsicsökkentést már korábban támogatóknak - jelentette be Nyitrai Zsolt.
Lázár: A kormány nyitott a további rezsicsökkentésre
2013. szeptember 3.
A közüzemi díjakat még a fűtési szezon kezdete előtt újabb 10 százalékkal kell mérsékelni - szögezte le Lázár János.
"A baloldali paktum a magyar családokra nézve a legveszélyesebb"
2013. szeptember 3.
Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila tegnapi találkozója semmi másról nem szólt, csak és kizárólag a személyes ambíciókról - mondta Selmeczi Gabriella kedden.
Lázár: Újraszervezésre van szükség
2013. augusztus 18.
Brüsszel megtámadta a magyar fejlesztéspolitikát, a támadás azonban mondvacsinált - fogalmazott Lázár János.
Orbán: A mai fiatal nemzedék fogja naggyá tenni Magyarországot
2013. szeptember 2.
Reményeink szerint a jövőben az ország minden szegletében azonos színvonalú és azonos minőségű oktatást adhatunk majd minden magyar gyermek számára - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A rendszerváltás óta nem volt a mostanihoz hasonló pedagógusbér-emelési program
2013. szeptember 2.
Szeptember 1-jétől 30-80 ezer forinttal nő a mintegy 150 ezer pedagógus fizetése, akik 2017-ig minden év szeptemberében újabb 10 százalékos emelésre számíthatnak - mondta Hoppál Péter hétfőn.
A köznevelés felelősségre, minőségre és bizalomra épül
2013. szeptember 1.
"Azért változtatunk, hogy jobb legyen. Nem a költségvetésnek, nem a minisztériumnak, hanem az iskolának, s ezen belül a gyerekeknek és az országnak" - hangsúlyozta Balog Zoltán.
A finomhangolás időszaka van vissza
2013. szeptember 1.
Most már csak a finomhangolás időszaka van vissza, az ellenzék mozgásából is látható azonban hogy zajos lesz ez a periódus - jelentette ki Kövér László.
Újabb sumákolás a baloldalon
2013. augusztus 21.
Ideje lenne, ha a bukott baloldal válaszolna a hónapok óta a levegőben lógó kérdésekre - jelentette ki Zsigó Róbert az ellenzéki egyeztetések kapcsán.
"A baloldalnak nincs terve az országgal"
2013. augusztus 29.
A baloldal csupán a hatalmat akarja megszerezni - jelentette ki Hende Csaba az ellenzéki tárgyalásokkal kapcsolatban.
Beterjeszti a kormány az ötödik alaptörvény-módosítást
2013. augusztus 29.
A kereskedelmi televíziók és rádiók ingyenesen közölhetik a pártok hirdetéseit a kampányban - jelentette be Répássy Róbert csütörtökön.
"Igazságot kell szolgáltatni az áldozatoknak"
2013. augusztus 28.
Talán most érkezett el az idő, hogy valóban egy valamire való rendszerváltás lesz és végül a kommunizmus áldozatai is megkapják azt, ami a megélhetésükhöz szükséges - hangzott el Wittner Mária és Rétvári Bence sajtótájékoztatóján.
Varga: Tárgyalási alap lehet a bankszövetség javaslata
2013. augusztus 28.
A miniszter szerint bármilyen megoldást is találnak, az csak olyan lehet, ahol közösen, "nagyjából arányosan" vesznek részt a felek a terhek csökkentésében.
Régi adósságát törleszti a társadalom
2013. augusztus 27.
Minden egyes pedagógus öt számjegyű fizetésemelést kap, 30 és 80 ezer forint között - hangzott el Rogán Antal és Hoffmann Rózsa keddi sajtótájékoztatóján.
Megkezdődik a béremelések időszaka
2013. augusztus 26.
Az elmúlt három esztendő béremeléseinek összesítéséből látható, hogy Magyarországon 2010 második negyedévétől 2013 azonos időszakáig 13,1 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.
Schöpflin: Új gondolkodásra van szükség
2012. május 31.
Szaporodnak a törésvonalak az európai közösségen belül, például Nyugat-Kelet, illetve Észak-Dél vonatkozásban - mondta Schöpflin György fideszes EP-képviselő egy csütörtökön rendezett konferencián.
"Az IMF-hitel sokkal drágább, mint az elsőre látszik"
2013. augusztus 23.
A magyar bankrendszer jelentős részéről elmondható, hogy a devizahitelezéssel kapcsolatban úgy viselkedett a magyar emberekkel, "mint egy jobbfajta uzsorás" - mutatott rá Rogán Antal.
 
Online fogadóóra Selmeczi Gabriellával
2011. október 18.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője internetes fogadóórát tart a fideszfrakcio.hu fórumán 2011. október 19-én szerdán, 13 órától 14 óráig.
Online fogadóóra L. Simon Lászlóval
2013. január 16.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. január 17-én csütörtökön, 10:30-tól 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Kocsis Mátéval
2013. február 14.
Dr. Kocsis Máté, a FIDESZ komunikációs igazgatója internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. február 14-én csütörtökön, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Láng Zsolttal
2013. február 27.
Dr. Láng Zsolt, II. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. március 1-én pénteken, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Németh Szilárddal
2013. május 22.
Németh Szilárd, XXI. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. május 23-án csütörtökön, 14 órától 16 óráig.
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések