ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
A fidesz.hu Fórumának elindításával nem az volt a célunk, hogy az ezernyi, már létező fórum után létrehozzunk egy ezer-egyedik ugyanolyat. Olyan modellt szeretnénk itt működtetni, amely máshol (például a BBC honlapján) már bevált, és amely esélyt nyújt arra, hogy értelmes kérdésekre értelmes válaszok születhessenek. Feltett szándékunk, hogy elkerüljük a szokványos fórumok tipikus problémáit: az alpári stílust, a személyeskedést, a témakerülést, a végtelen hosszúságú üzeneteket és a tartalmatlan fecsegést. A fidesz.hu mostani megújulása ennek a szándéknak a megerősítését jelenti.

A topicok általában egy-egy hírhez, cikkhez kapcsolódnak, a hozzászólások terjedelme továbbra is korlátozott. A Fórum előmoderált, vagyis egyetlen üzenet sem jelenhet meg addig, amíg egy moderátor nem ellenőrzi azt, és nem minősíti minden szempontból megjelenésre alkalmasnak. Szempontjaink egyszerűek: a kulturált, tömör, színvonalas hozzászólásoknak fogunk helyet adni. Igen, ezek korlátok. De hiszünk abban, hogy az értelmes közös gondolkodásnak nem szabnak gátat.

Törekszünk arra, hogy az aktuális belpolitikai kérdések súlyuknak megfelelő mértékben ott legyenek a Fórum kínálatában. Azt szeretnénk, ha kérdéseink nyomán egyfajta "tudásgyűjtő" jöhetne létre minden témában: olyan gyűjtemények, ahol eltérő vélemények, különböző szempontok egymás mellett jelenhetnek meg, és az érdeklődők ezeken keresztül teljes, de legalábbis teljesebb képet kaphatnának az adott problémáról. Nem szabályos "vitafórum", de alkalmas terepe a nyitott, egymásra figyelő párbeszédnek. Moderátoraink - folyamatos küzdelemben az idővel és személyes elfogultságukkal - ezt az elvet fogják követni.
 
moderálási alapelvek regisztráció levél a moderátornak
 
A kormány átvállalja az önkormányzatok hátramaradt adósságát is
2013. november 4.
Orbán Viktor miniszterelnök november 19-én Kaposváron gazdasági konzultációt kezdeményez az érintett településekkel - közölte Lázár János.
"Minden sikeres korszakban ez az együttműködés virágzott és erős volt"
2013. október 31.
A magyar nemzet mindig akkor volt erős és büszke, amikor az állam és az egyház között jó kapcsolat állt fenn - hangsúlyozta Orbán Viktor a reformáció emléknapján.
"Gyurcsány zavaros színjátékot játszik"
2013. október 26.
Az első ember, aki azonnal mosta kezeit a bajai videofelvétel ügyében, nem más, mint a hamis húzásairól ismert Gyurcsány Ferenc - jelentette ki Zsigó Róbert szombaton.
Hajdú-Bét akták: Bajnai adjon végre választ a kérdésekre!
2013. május 25.
A károsultakkal együtt a Fidesz kéri, sőt követeli Bajnai Gordontól, hogy adja meg végre valahára Hajdú-Bét ügyben felmerülő kérdésekre a választ - szögezte le sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella.
Bitay: A családi gazdaságokban látjuk a jövőt
2013. október 30.
A kormány földpolitikai céljainak középpontjában a családi gazdaságok és az agrárközéposztály megerősítése áll - hangzott el Bitay Márton sajtótájékoztatóján.
"Tisztázza magát az MSZP!"
2013. október 21.
Elvárjuk az MSZP-től, hogy tisztázza magát a bajai videóval kapcsolatban - mondta hétfőn Rogán Antal.
Foglalkoztatottak száma: közel vagyunk a 4 millióhoz
2013. június 15.
2010 óta 207 ezerrel több ember dolgozik Magyarországon, átlagosan évente 30 ezerrel nő a versenyszférában foglalkoztatottak száma - hangsúlyozta Czomba Sándor.
"Ne válasszunk félmegoldásokat!"
2013. október 29.
Ha csinálunk valamit, akkor az úgy nézzen ki, hogy arra a gyerekeink is büszkék lehessenek - jelentette ki Orbán Viktor a Som-hegyi Turistaház avató ünnepségén.
"A ciklus egyik legfontosabb törvényét szentesítették a honatyák"
2013. június 22.
Uniós viszonylatban az egyik legjobb, legerősebb földtörvény a magyar, sok tagország örülne, ha ilyen regula védené nemzeti kincsét - fogalmazott Fazekas Sándor.
"A megmozdulás egyértelműen a magyarok összefogásáról szól"
2013. október 25.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség támogatásáról biztosítja a Székelyek Nagy Menetelését - jelentette ki Hidvéghi Balázs pénteken.
Érdemi segítséget nyújt az új babakötvény
2013. október 28.
Az új babakötvény az eddiginél vonzóbb lehetőséget biztosít azoknak, akik aktívan gondoskodnak gyermekük jövőjéről - jelentette ki Selmeczi Gabriella.
Varga: Csalódás a bankok hozzáállása
2013. október 12.
A bankok, ahogy látom, túlságosan sokat nem tettek eddig az ügyfelek érdekében. Nem látom, hogy tömegesen kezdeményeznék a pénzintézetek a hitelszerződések módosítását annak érdekében, hogy az ügyfél törleszteni tudjon - hangsúlyozta Varga Mihály.
"A cél a méltó megemlékezés"
2013. szeptember 30.
Másfél milliárdos civil alap létrehozásáról döntött a kormány a 2014-es holokauszt emlékévben megvalósuló civil kezdeményezések támogatására.
Költségvetés: lehetőség nyílik az optimistább tervezésre
2013. október 28.
A jövő évi büdzsé középpontjában a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése áll, ezért lehet a rezsicsökkentés költségvetésének nevezni - jelentette ki Varga Mihály.
Orbán: Ukrajnával alá fogjuk írni a megállapodást
2013. október 25.
A vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozóval, illetve az átfogó szabadkereskedelmi egyezményt is magában foglaló EU-ukrán társulási megállapodással kapcsolatos kérdésben a magyar fél a többségi álláspontot képviselte - mondta Orbán Viktor.
Navracsics: A fiatalok elvándorlása nem visszafordíthatatlan
2013. július 13.
A magyar politika feladata, hogy olyan bővülő munkaerő-piaca legyen az országnak, ahová szívesen visszajönnek a magyar fiatalok, és szívesen jönnek fiatalok más uniós országokból is - jelentette ki Navracsics Tibor.
A rezsicsökkentés büdzséje a jövő évi
2013. október 24.
A 2014-es költségvetésről mindenki azt mondja, hogy a számok tekintetében stabilan tartható büdzsé - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Felvonták a nemzeti lobogót a Hősök terén
2013. október 23.
A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegysége vonta fel.
Rogán: A közös célok adják az igazi szabadság élményét
2013. október 22.
Rogán Antal szerint a szabadság minden korban ott van, ha az ember túllép saját korlátain.
Rogán: Jogi megoldás sem kizárt a devizahiteleknél
2013. október 21.
A két fő cél: a devizaadósok törlesztési terhe csökkenjen, az árfolyamkockázat pedig szűnjön meg - fogalmazott Rogán Antal.
Feljelentést tesz a Fidesz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata miatt
2013. október 19.
Ha a szocialisták valóban meg akarnának újulni, megtették volna ők a feljelentést - hangzott el Kocsis Máté és Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján.
Előző   1 2 3 4 5 6 7 8  Következő
 
Online fogadóóra Selmeczi Gabriellával
2011. október 18.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője internetes fogadóórát tart a fideszfrakcio.hu fórumán 2011. október 19-én szerdán, 13 órától 14 óráig.
Online fogadóóra L. Simon Lászlóval
2013. január 16.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. január 17-én csütörtökön, 10:30-tól 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Kocsis Mátéval
2013. február 14.
Dr. Kocsis Máté, a FIDESZ komunikációs igazgatója internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. február 14-én csütörtökön, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Láng Zsolttal
2013. február 27.
Dr. Láng Zsolt, II. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. március 1-én pénteken, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Németh Szilárddal
2013. május 22.
Németh Szilárd, XXI. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. május 23-án csütörtökön, 14 órától 16 óráig.
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések