ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
A fidesz.hu Fórumának elindításával nem az volt a célunk, hogy az ezernyi, már létező fórum után létrehozzunk egy ezer-egyedik ugyanolyat. Olyan modellt szeretnénk itt működtetni, amely máshol (például a BBC honlapján) már bevált, és amely esélyt nyújt arra, hogy értelmes kérdésekre értelmes válaszok születhessenek. Feltett szándékunk, hogy elkerüljük a szokványos fórumok tipikus problémáit: az alpári stílust, a személyeskedést, a témakerülést, a végtelen hosszúságú üzeneteket és a tartalmatlan fecsegést. A fidesz.hu mostani megújulása ennek a szándéknak a megerősítését jelenti.

A topicok általában egy-egy hírhez, cikkhez kapcsolódnak, a hozzászólások terjedelme továbbra is korlátozott. A Fórum előmoderált, vagyis egyetlen üzenet sem jelenhet meg addig, amíg egy moderátor nem ellenőrzi azt, és nem minősíti minden szempontból megjelenésre alkalmasnak. Szempontjaink egyszerűek: a kulturált, tömör, színvonalas hozzászólásoknak fogunk helyet adni. Igen, ezek korlátok. De hiszünk abban, hogy az értelmes közös gondolkodásnak nem szabnak gátat.

Törekszünk arra, hogy az aktuális belpolitikai kérdések súlyuknak megfelelő mértékben ott legyenek a Fórum kínálatában. Azt szeretnénk, ha kérdéseink nyomán egyfajta "tudásgyűjtő" jöhetne létre minden témában: olyan gyűjtemények, ahol eltérő vélemények, különböző szempontok egymás mellett jelenhetnek meg, és az érdeklődők ezeken keresztül teljes, de legalábbis teljesebb képet kaphatnának az adott problémáról. Nem szabályos "vitafórum", de alkalmas terepe a nyitott, egymásra figyelő párbeszédnek. Moderátoraink - folyamatos küzdelemben az idővel és személyes elfogultságukkal - ezt az elvet fogják követni.
 
moderálási alapelvek regisztráció levél a moderátornak
 
A Fidesz válaszokat vár a Sanoma vezetőjétől
2013. augusztus 5.
A Fidesz többek között arra vár választ Szabó Györgytől, a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatójától, igaz-e, hogy pénzügyileg és politikailag is erőszakosan torzítani akarja a hazai médiapiacot? - közölte hétfőn Kocsis Máté.
Zsigó: A Fidesz kiáll az Erzsébet-program mellett
2013. augusztus 7.
Több tízezer rászoruló felnőtt és gyerek nyaralhat idén is az Erzsébet-program segítségével - mondta szerdán Zsigó Róbert.
Kósa: Igenis merjünk nagyok lenni!
2013. augusztus 7.
Szerintem Magyarország meg tudja mutatni, hogy érdemes volt arra a bizalomra, amit megkaptunk - mondta Kósa Lajos szerdán a Mokkában annak apropóján, hogy hazánk nyerte el a 2021-es vizes világbajnokság rendezési jogát.
Selmeczi: Az ország iránti bizalom növekszik
2013. július 18.
Magyarország pénzügyileg stabilabb, mióta szakított a "Gyurcsány - Bajnai kormányok szélsőséges gazdaságpolitikájával", és megkezdte a balliberálisok által felhalmozott óriási államadósság lebontását - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.
"A béremelések szeptemberi bevezetéséhez szükséges a parlament döntése is"
2013. augusztus 6.
A kormánypártok szerint ez egy kellően fontos kérdés ahhoz, hogy az Országgyűlés még szeptember elseje előtt összeüljön - fogalmazott kedden Rogán Antal.
"Bajnai újabb hazugsággal lepleződött le"
2013. augusztus 6.
A Bajnai Gordon vezette Wallis a legkülönfélébb és a legaljasabb módszerekkel semmizte ki a libatenyésztő gazdákat - jelentette ki Zsigó Róbert kedden.
Zsigó: A magyar bor nemzeti értékünk
2013. augusztus 5.
A magyar bor nemcsak jó minőségű, hanem közvetve munkahelyeket is biztosít, ezért a Fidesz az elmúlt három esztendőben kiemelt ágazatként kezelte a szőlészetet-borászatot - mondta hétfőn Zsigó Róbert.
Orbán: Újabb stadionok rendbehozataláról dönthet nyáron a kormány
2013. augusztus 4.
A miniszterelnök azt szeretné, ha a kormány még nyáron döntene újabb futballstadionok rendbehozataláról, és így még idén elkezdődhetnének a munkálatok Mezőkövesd mellett Diósgyőrben, Székesfehérváron és a Szombathelyen is.
Láng: Már fejlesztésekre is gondolhatnak a magyar önkormányzatok
2013. augusztus 4.
Az adósságrendezés kormányzati programja sikeresnek ítélhető - mondta szombaton Láng Zsolt, Hollókőn.
Az egyszerűsített foglalkoztatás volumene dinamikusan nő
2013. augusztus 5.
Három év alatt két és félszeresére nőtt az egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozók száma – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Kiskőrösön, sajtótájékoztatón.
"Bajnai semmit nem változott"
2013. augusztus 2.
Bajnai Gordon a mai napig nem tanulta meg, hogy az IMF-hitel azért nagyon drága, mert a családok fizetik meg és elviselhetetlen terhet ró a társadalomra - mondta Kocsis Máté pénteken.
Varga: Jelentős lehetőséghez jut az ország
2013. július 11.
Magyarország a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitel visszafizetése után az európai uniós gazdaságfejlesztési források bekapcsolásával jelentős lehetőséghez jut a 2014 és 2020 közötti időszakban - mondta Varga Mihály.
A választási törvény összhangban van az európai sztenderdekkel
2013. augusztus 1.
A baloldali ellenzék a saját szégyenteljes, 2004. december 5-i örökségét eleveníti fel azzal, hogy választási csalás potenciális elkövetőjeként tekint a határon túli magyarságra - jelentette ki Gulyás Gergely.
Szijjártó: Az ország megfelelt a kihívásoknak
2013. július 31.
Csökken az államadósság, és nő a versenyképesség, miközben sikerült megőrizni az ország politikai és társadalmi stabilitását - hangsúlyozta a külügyi és külgazdasági államtitkár.
Újabb levelet kapnak a határon túli magyarok Orbán Viktortól
2013. augusztus 1.
A kormány folytatni kívánja a határon túl élő magyar állampolgárokkal megkezdett nemzeti konzultációt.
Elkezdődik a szövetkezeti törvény társadalmi vitája
2013. július 15.
Két évi előkészítő munka után társadalmi vitára kerül a szövetkezeti törvényjavaslat - jelentette be Patay Vilmos hétfői sajtótájékoztatóján.
"Megmentettük a magyar egészségügyet"
2013. május 31.
Ha az eredményeket nézzük, akkor józanul elmondhatjuk, nagyon jól teljesítünk - jelentette ki Szócska Miklós.
"Egy újabb baloldali csontváz esett ki a szekrényből"
2013. július 31.
Úgy tűnik a Gyurcsány-Bajnai kormányok korrupciós ügyeinek soha nincs vége - jelentette ki Selmeczi Gabriella szerdán.
A kormány nemzeti gazdaságpolitikát folytat
2013. július 27.
Ennek kerete az új alkotmány, amely nem egy liberális, hanem egy nemzeti alaptörvény, és egyensúlyban tartja a jogokat és kötelezettségeket - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Lázár: Igazságos és méltányos megoldás szülessen!
2011. október 25.
Az egyéni elbírálás elvét kellene alkalmazni - jelentette ki Lázár János a szocialista rendszer vezetőinek járó nyugdíjak csökkentéséről tartott ötpárti egyeztetésen.
Közös múlt, zűrös ügyek
2013. július 16.
Mesterházy és Bajnai alkudozási folyamata sok jót nem jelent a magyar emberek számára - reagált Kocsis Máté az MSZP és az Együtt-PM keddi egyeztetésére.
 
Online fogadóóra Selmeczi Gabriellával
2011. október 18.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője internetes fogadóórát tart a fideszfrakcio.hu fórumán 2011. október 19-én szerdán, 13 órától 14 óráig.
Online fogadóóra L. Simon Lászlóval
2013. január 16.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. január 17-én csütörtökön, 10:30-tól 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Kocsis Mátéval
2013. február 14.
Dr. Kocsis Máté, a FIDESZ komunikációs igazgatója internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. február 14-én csütörtökön, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Láng Zsolttal
2013. február 27.
Dr. Láng Zsolt, II. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. március 1-én pénteken, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Németh Szilárddal
2013. május 22.
Németh Szilárd, XXI. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. május 23-án csütörtökön, 14 órától 16 óráig.
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések