ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 
A fidesz.hu Fórumának elindításával nem az volt a célunk, hogy az ezernyi, már létező fórum után létrehozzunk egy ezer-egyedik ugyanolyat. Olyan modellt szeretnénk itt működtetni, amely máshol (például a BBC honlapján) már bevált, és amely esélyt nyújt arra, hogy értelmes kérdésekre értelmes válaszok születhessenek. Feltett szándékunk, hogy elkerüljük a szokványos fórumok tipikus problémáit: az alpári stílust, a személyeskedést, a témakerülést, a végtelen hosszúságú üzeneteket és a tartalmatlan fecsegést. A fidesz.hu mostani megújulása ennek a szándéknak a megerősítését jelenti.

A topicok általában egy-egy hírhez, cikkhez kapcsolódnak, a hozzászólások terjedelme továbbra is korlátozott. A Fórum előmoderált, vagyis egyetlen üzenet sem jelenhet meg addig, amíg egy moderátor nem ellenőrzi azt, és nem minősíti minden szempontból megjelenésre alkalmasnak. Szempontjaink egyszerűek: a kulturált, tömör, színvonalas hozzászólásoknak fogunk helyet adni. Igen, ezek korlátok. De hiszünk abban, hogy az értelmes közös gondolkodásnak nem szabnak gátat.

Törekszünk arra, hogy az aktuális belpolitikai kérdések súlyuknak megfelelő mértékben ott legyenek a Fórum kínálatában. Azt szeretnénk, ha kérdéseink nyomán egyfajta "tudásgyűjtő" jöhetne létre minden témában: olyan gyűjtemények, ahol eltérő vélemények, különböző szempontok egymás mellett jelenhetnek meg, és az érdeklődők ezeken keresztül teljes, de legalábbis teljesebb képet kaphatnának az adott problémáról. Nem szabályos "vitafórum", de alkalmas terepe a nyitott, egymásra figyelő párbeszédnek. Moderátoraink - folyamatos küzdelemben az idővel és személyes elfogultságukkal - ezt az elvet fogják követni.
 
moderálási alapelvek regisztráció levél a moderátornak
 
2013. június 8.
2011-ben kiderült, ha jó évet zár a mezőgazdaság, akkor a gazdasági növekedés is nagyobb, mint amire számítanak - mutatott rá szegedi előadásában Fazekas Sándor.
Varga: Bizonyítanunk kell Brüsszelnek
2013. március 30.
Jó úton vagyunk afelé, hogy bizonyítani tudjuk: az elmúlt három évnek volt értelme és van eredménye - jelentette ki Varga Mihály.
"A kultúrát elérhetővé kell tenni minél szélesebb körben"
2013. június 5.
 Az emberek jogosan várják, hogy olyan rendszer épüljön ki, amely a polgárok érdekeit szolgálja - hangsúlyozta Halász János.
Lázár: Mi a nemzetek Európáját akarjuk
2013. június 5.
"Mi a nemzetek Európáját akarjuk, ahol a határ nem elválaszt, hanem összeköt, ahol a nemzeti együttműködés és a nemzetek közötti együttműködés rendszere felülír mindent, állampolgárságot, országhatárt, politikát, történelmet és Trianont is"
Hoppál: Merjünk bátrak lenni!
2013. június 4.
Fontos, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján merjük megélni a magyar nemzet egységét - mondta Hoppál Péter, kedden.
Rogán: Ez Magyarország sikere
2013. június 3.
Magyarország ma jobban teljesít, mert ki tudott kerülni a túlzottdeficit-eljárásból, ahová a szocialisták csupán bevezették az országot - mondta Ro gán Antal hétfőn a parlamentben.
Répássy: Nem marad büntetőjogi válasz nélkül a hozzátartozók bántalmazása
2013. május 15.
Nem csak a jelenleg, hanem a korábban együtt élő hozzátartozók, volt élettársak sérelmére elkövetett bűncselekmények is büntethetővé válnak majd.
"Kezd a baloldal erkölcsileg vállalhatatlan lenni"
2013. április 26.
Sem Bajnai Gordon, sem pedig a baloldal nem támogatja a rezsicsökkentést, és nem áll a magyar emberek oldalán - jelentette ki Zsigó Róbert.
"Katasztrofális volt a kormányváltás előtti nyolc év"
2013. június 3.
Az országot ki kellett húzni abból a katasztrófából, amibe a szocialista kormányok juttatták - fogalmazott Giró-Szász András.
A magyar kormány a magyar emberek érdekeit képviseli
2013. június 2.
Akik 2010-ben a Fidesz-kormánynak adtak bizalmat, jól döntöttek, ugyanis ebből az összefogásból valódi teljesítmény született - hangsúlyozta Zsigó Róbert, vasárnap.
A sikeres nemzetek viták árán, de dűlőre jutnak
2013. június 2.
Navracsics Tibor szerint az összetartó nemzetek erősek, azok tudják érvényesíteni érdekeiket.
Selmeczi: Egyre bizakodóbbak a hazai vállalkozások
2013. június 1.
A magyar vállalkozások már egyre inkább a gazdasági növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrálnak - jelentette ki Selmeczi Gabriella.
Kósa: A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése közös erőfeszítés eredménye
2013. június 1.
Az állam, az államháztartás egésze a magyar emberekkel közösen vállalta azt a konszolidációt, amely révén kikerültünk abból a csapdából, "amelybe az előző Gyurcsány-Bajnai kormány beletaszította az országot" - hangsúlyozta Kósa Lajos.
Bajnai megint a HaHával végezteti el a piszkos munkát
2013. május 31.
"Bajnai gőzerővel keresi azt a társadalmi csoportot, amelyet fel tud hergelni, meg tud osztani", azt remélve, hogy a káoszban néhányan pártja támogatói közé sodródnak - mutatott rá Zsigó Róbert.
Navracsics: A minisztérium sokkal versenyképesebb, mint elődei
2013. május 31.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormánytisztviselői körében radikálisan javult az idegennyelvtudás és a képzettségi szint is - jelentette ki pénteken Navracsics Tibor.
"Magyarországot kihúztuk abból a gödörből, ahova a szocialisták lökték"
2013. május 30.
Orbán Viktor az elmúlt három évet értékelte a Fókuszban a nemzeti érdek - A magyar modell az átalakuló Európában című konferencián.
Pintér: Jó irányba indultunk el
2013. május 30.
Biztosítjuk, hogy megfelelő közbiztonság legyen mindenhol - mondta Pintér Sándor Miskolcon.
Kocsis: A számok magukért beszélnek
2013. május 30.
Napról napra, tégláról téglára erősödik hazánk, méghozzá a saját erejéből, a magyar emberek kemény munkájának köszönhetően - húzta alá Kocsis Máté.
Túlzottdeficit-eljárás: a bejelentés Magyarország és a magyar polgárok sikere
2013. május 29.
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja üdvözli az Európai Bizottság szerdai bejelentését a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről.
"A mi barátságunk erős alapokon nyugszik"
2013. május 29.
Minden üzleti befektetéshez a barátság hozzá tud valamit tenni - jelentette ki Orbán Viktor. Bővíti magyarországi gyárát a Hankook.
Rekordot döntött a tőkebeáramlás
2013. május 28.
Minden eddiginél több, 10,5 milliárd euró működő tőke érkezett 2012-ben hazánkba - mutatott rá Puskás Imre.
 
Online fogadóóra Selmeczi Gabriellával
2011. október 18.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője internetes fogadóórát tart a fideszfrakcio.hu fórumán 2011. október 19-én szerdán, 13 órától 14 óráig.
Online fogadóóra L. Simon Lászlóval
2013. január 16.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. január 17-én csütörtökön, 10:30-tól 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Kocsis Mátéval
2013. február 14.
Dr. Kocsis Máté, a FIDESZ komunikációs igazgatója internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. február 14-én csütörtökön, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Dr. Láng Zsolttal
2013. február 27.
Dr. Láng Zsolt, II. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. március 1-én pénteken, 11 órától 12 óráig.
Online fogadóóra Németh Szilárddal
2013. május 22.
Németh Szilárd, XXI. kerület polgármestere, országgyűlési képviselő internetes fogadóórát tartott a fidesz.hu fórumán 2013. május 23-án csütörtökön, 14 órától 16 óráig.
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések